Fizetős gyaloglás a diákoknak Olaszországban Közoktatás
Eduline

Fizetős gyaloglás a diákoknak Olaszországban

Úgynevezett "gyalogbusz" viszi a diákokat iskolába a környezetvédelemre adó olasz városokban, amelyek egyike azonban idén kénytelen volt megszüntetni a szolgáltatás ingyenességét.

 

A gyalogbusz egyik "megállója"

A gyerekkori elhízás és a környezetszennyezés ellen vezették be 2003-ban a lombardiai Desenzano del Gardában a Pedibus nevű szolgáltatást. A húszezer lakosú városban a diákokat nem busszal viszik iskolába, hanem gyalogos kísérőkkel. A gyerekek utcai megállókban csatlakoznak az iskola felé menetrend szerint haladó, felnőtt vezette gyalogos csapatokhoz.
   
Az Észak-Itáliában elterjedt Pedibus számos környezetvédelmi elismerésben részesült. Januártól azonban Desenzano fizetőssé tette az eddig ingyenes gyerekszállítást. Hetente tíz euróba kerül, a havi bérlet harmincba.
   
"A gazdasági válság kényszerített rá. Kétszáz gyerek veszi igénybe a Pedibust, a kísérőket szolgáltató cég évi 90 ezer eurójába kerül a városnak" - magyarázták a polgármesteri hivatalban a Corriere della Sera című lapnak. Hangoztatták, sajnálják, hogy így a munkába siető szülők egy része ismét autóval oldja majd meg a gyerekek iskolába vitelét.
   
A Walking bus nevű hasonló szolgáltatás Leccóban közel ötszáz gyereket visz naponta iskolába. Itt önkéntes szülők és nagyszülők ingyen kísérik a gyerekeket. Megéri: egy tanév alatt négy és fél tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg - írta a Corriere della Sera.

MTI 

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.