Képek: a diszkótragédia áldozataira emlékeztek a Móricz gimnáziumban Közoktatás
Eduline

Képek: a diszkótragédia áldozataira emlékeztek a Móricz gimnáziumban

Gyertyagyújtással emlékeztek a diszkótragédia halálos áldozataira a fővárosi Móricz Zsigmond Gimnáziumban hétfő reggel.

Az iskola diákjai sötét ruhában az épület előtt, valamint az aulában, a nyilvánosság kizárásával emlékeztek meg két 17 éves társukról, aki életét vesztette a három halálos áldozatot követelő szombat éjszakai tragédiában.


Budapesten a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a kitóduló tömegben pánik alakult ki, két tizenéves és egy huszonéves lány életét vesztette. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint fulladás okozta.

   
A BRFK Életvédelmi Osztálya nyomoz az ügyben több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.     A nyomozók vasárnap kora este öt gyanúsítottat kihallgattak, majd őrizetbe vettek, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Tóth Tamás fővárosi főkapitány az MTI-nek elmondta: az öt gyanúsított közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy pedig a programsorozat szervezője.




eduline
Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.