Két idegen nyelvből kell majd érettségizniük a diákoknak Romániában Közoktatás
Eduline

Két idegen nyelvből kell majd érettségizniük a diákoknak Romániában

Szigorúbb érettségi követelményekre számíthatnak a 2016-ban érettségiző roman diákoknak: az eddigi egy helyett két idegen nyelvből kell majd vizsgázniuk.

Magyarországon sem lesz könnyű dolguk az érettségiző diákoknak: ha az új közoktatási törvény jelenlegi formájában fogadja el az országgyűlés, nem lesz előrehozott érettségi, és öt helyett hat tárgyból kell majd vizsgázni.

A hosszas huzavona után elfogadott új roman oktatási törvény érettségire vonatkozó módosításai azokat a diákokat érintik majd először, akik 2012 szeptemberében kezdik el a középiskolát, vagyis most hetedik évfolyamosak az általános iskolában. Ők már két idegen nyelvből érettségiznek majd 2016-ban – írja a Hírmondó.ro.

Az új jogszabály – többek között – lehetővé teszi az iskolatársulások létrehozását, valamint az e-learning oktatás bevezetését. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tanárok segédanyagokat, kiegészítő anyagokat írhatnak a tantárgyakhoz, majd ezeket feltölthetik a virtuális iskolakönyvtárakba, így azokhoz bárki ingyen hozzáférhet.

eduline

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.