Ezért szenved egyre több diáklány depressziótól Közoktatás
Eduline

Ezért szenved egyre több diáklány depressziótól

A koránérő fiatal lányok nagyobb valószínűséggel küzdenek mentális egészségügyi problémákkal kamaszéveik alatt - derült ki egy új tanulmányból.

Tudományos kutatások szerint a fiatal lányok manapság hamarabb érik el a serdülőkort, mint régebben, és ennek valószínűleg a környezetszennyezettség és a megváltozott táplálkozási szokások az okai - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.   

A Bristoli Egyetem és a Cambridge-i Egyetem irányításával folytatott vizsgálat során a kutatóknak sikerült összefüggést kimutatniuk az első menstruáció ideje és a depresszióra való hajlam között.  "A kutatásunk azt mutatja, hogy a koránérő lányoknak nagyobb az esélye a depresszió tüneteinek kialakulására, mire elérik tízes éveik közepét. Mindez azt bizonyítja, hogy a későn érés hatékony védelmet nyújthat a mentális betegségek ellen" - mondta Carol Joinson, a tanulmány egyik vezető kutatója.  
   
"A pubertásba való átmenet a fejlődés egyik kritikus szakasza és szoros kapcsolatban van számos biológiai, kognitív és társadalmi változással. Ilyen lehet a szülőkkel való konfliktus, a párkapcsolatok kialakulása, a testkép változásai és a hullámzó hormonszint. Ezek pedig jóval negatívabb hatást gyakorolhatnak a koránérő lányokra, mint a később érő társaikra. A koránérő lányok magányosnak érezhetik magukat és gyakran olyan elvárásoknak kell megfelelniük, amelyekre érzelmileg még nem állnak készen" - magyarázta a szakember.

MTI

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.