Szakmai szempontból időszerűnek tartja új közoktatási törvény megalkotását a Történelemtanárok Egyletének elnöke, azt azonban nem érti, miért kellene minden általános iskolás számára ingyenessé tenni a tankönyveket, és megszüntetni az előrehozott érettségi lehetőségét.
Miklósi László, a TTE elnöke állásfoglalásában kiemelte: először a stratégiát célszerű megalkotni és széleskörűen megvitatni, elfogadni, azt követően az arra épülő közoktatási törvényt, majd a tartalmi szabályozásban fontos nemzeti alaptantervet. "Sajnáljuk, hogy miként a korábbi esetekben, most sem így történik" - fogalmazott. Mint írta, a jelenlegi koncepció az állam szerepét jelentősen erősíti, az erőteljes központosítás jelentősen korlátozhatja, netán megszüntetheti az iskolai autonómiát.
A Történelemtanárok Egylete támogatja, hogy a törvény keretjellegű legyen, ugyanakkor szerintük ennek nem a rendeleti szint erősödését kell jelentenie, egyes elemek az intézményekre bízhatóak.
Vitatják azt is, hogy célszerű-e mindenkinek ingyen biztosítani a tankönyvet az általános iskolában. A rászorulóknak természetesen ez elengedhetetlen, de nem csupán ebben az iskolatípusban, hanem középfokon is. A társadalmi igazságosság, valamint a közpénzekkel való felelős gazdálkodás fontossága is azt indokolja, aki meg tudja venni gyermekének a tankönyvet, annak ne adja az állam ingyenesen - közölte, felhívva a figyelmet a közoktatási és a felsőoktatási törvény összehangolásának fontosságára.
Hozzátette: a TTE szerint a felsőoktatási intézménybe kerüléshez elegendő lehet egy emelt szintű vizsga előírása is. Meggondolandó, hogy az érettségi vizsgát tevő diákok magas aránya miatt a hat kötelező vizsgatárgy nem túlzottan sok-e, és az is érthetetlen számunkra, miért szüntetnék meg az előrehozott érettségi vizsga lehetőségét.
"A tervezet 60 óra önkéntes munka elvégzését az érettségi vizsgára bocsátás feltételéül szabja. Egyetértünk abban, hogy a közösségért, a rászorulókért végzett önkéntes munkának jelentős pedagógiai haszna lehet, ugyanakkor az önkéntességet kizárja a kötelező előírás" - írják. Véleményük szerint ezt legfeljebb helyi szinten célszerű szabályozni, ugyanakkor központilag támogatni, ösztönözni lehet e tevékenységet.
Szigorúbb szabályok, nehezebb érettségi: az új közoktatási törvény tervezetében szereplő változtatásokról szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.
MTI