Ennyit költenek a rászoruló gyerekek nyári étkeztetésére Közoktatás
MTI

Ennyit költenek a rászoruló gyerekek nyári étkeztetésére

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint 2010-óta közel 50 százalékkal, 370 forintról 570 forintra emelkedett az egy gyermek egynapi nyári szünidei étkeztetésére fordított összeg.

Rétvári Bence ezt Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő írásban feltett kérdésére válaszolva írta. Kifejtette: az étkeztetés időtartama 54 napról 70 napra emelkedett, a napi költségkeret növelésével pedig bőségesebb és jobb minőségű ételt kapnak a szünetben a szociálisan rászoruló gyerekek.

Az önkormányzatok támogatási igénylése alapján a nyári szünidőben naponta átlagosan több mint 136 ezer jogosult gyermek számára kértek szüleik szünidei étkeztetést.

Megjegyezte, hogy a nagyobb adóerő-képességgel bíró, tehetősebb önkormányzatok maguk is hozzájárulnak a szünidei étkeztetés ellátásához, így az önkormányzati és normatív központi költségvetési támogatás együttesen teszi lehetővé, hogy a rászoruló gyerekek egészséges és tápláló étkezéshez jussanak.

Rétvári Bence közölte, hogy idén 74 milliárd forintot költ a kormány ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetésre, ami már több mint 2,5-szerese annak, amit az MSZP-kormány az utolsó évében, 2010-ben biztosított erre a célra.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.