Egy héttel hosszabb lesz a téli szünet: így spórolnak Héderváron Közoktatás
Eduline

Egy héttel hosszabb lesz a téli szünet: így spórolnak Héderváron

Meghosszabbított téli szünettel spórol a fűtésen a Győr-Sopron megyei Hédervár önkormányzata, a gyerekek februárban is kapnak egy hét szénszünetet.

Januárban és februárban a polgármesteri hivatal öt helyett csupán heti négy napon lesz nyitva, az iskolában pedig egy héttel megtoldják a téli szünetet februrában - adta hírül a Duna tv. Az intézkedéssel körülbelül másfél millió forintos fűtésköltséget spórolnak meg, a közeli Lipót és Mecsér is hasonló lépésekre készül.

Juhász József, a Győr-Moson-Sopron megyei, 1200 fős település polgármestere korábban a Magyar Rádió győri regionális adójának adott interjúban elmondta: évente nyolc-kilencmillió forintot fordítanak az intézmények fűtésére, korábban olajjal, majd gázzal fűtöttek, jövőre azonban fapelletet és fabriketteket fognak használni.

eduline
 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.