Meglepő összefüggés: kik kapják a legjobb jegyeket az iskolában? Közoktatás
Eduline

Meglepő összefüggés: kik kapják a legjobb jegyeket az iskolában?

Tízéves korukban átlagosan jobb az iskolai eredményük azoknak a gyerekeknek, akiket édesanyjuk legalább hat hónapig szoptatott - idézte hétfőn ausztrál kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

A Pediatrics című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint a gyerekek matematikából, olvasásból, írásból, valamint az angol nyelvben szokásos betűzésből (helyesírásból) is jobbak voltak, mint azok, akiket rövidebb ideig vagy egyáltalán nem szoptatott édesanyjuk. A fiúknál erőteljesebb hatást találtak, mint a lányoknál.

A kötődés, amely az anya és a csecsemő között a szoptatás kapcsán kialakul, támogathatja a gyerekek fejlődését. A fiúk érzékenyebben reagálnak arra az anyai figyelemre, amelyet a szoptatás révén kapnak, ezért lehet náluk nagyobb a hatása is - vélik a University of Western Australia kutatói. Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az anyatejben lévő egyes anyagok is hozzájárulnak a csecsemő agyának fejlődéséhez.

A követéses vizsgálatba mintegy ezer gyereket vontak be még akkor, amikor anyjuk 18 hetes terhes volt a magzattal, majd a követés a gyerekek 10 éves koráig tartott. Wendy Oddy, a perthi kutatócsoport vezetője úgy véli, megállapításuk újabb bizonyítéka a legalább hat hónapig tartó szoptatás előnyös hatásainak a gyerekek fejlődésére.

MTi

 

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.