Hoffmann Rózsa: soha nem ígértem béremelést a tanároknak Közoktatás
Eduline

Hoffmann Rózsa: soha nem ígértem béremelést a tanároknak

„Már tavasszal, a választások előtt sejtettük, hogy nagyon rossz gazdasági helyzetben van az ország, ezért kínosan ügyeltem arra, hogy semmilyen ígéret ne hagyja el a számat a pedagógusbérekkel kapcsolatban” – mondta Hoffmann Rózsa a TV2 Mokka című műsorában.

Az oktatásért felelős államtitkár szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben már az is eredmény, hogy jövőre nem csökken az oktatásra fordítható összeg. „Olyan állapotban van az ország, hogy nem lehet fizetésemelésről beszélni. Nemcsak a tanárok nem kapnak magasabb fizetést, az egész közalkalmazotti szféra sem. Romániában például huszonöt százalékkal csökkentették a közalkalmazottak bérét” – mondta Hoffmann Rózsa, aki szerint leghamarabb fél múlva lehet arról beszélni, hogy mikor lesz béremelés.

A béremelés el fog jönni, el kell, hogy jöjjön, különben összeomlik a rendszer” – tette hozzá az államtitkár, aki 2012-től fokozatosan vezetné be a december 3-án bemutatott pedagógus életpályamodellt, amely többek között a tanári bértábla átalakításával járna. „Nem tartok attól, hogy a tanárok sztrájkolni fognak, a társadalom ma már tisztábban látja az aktuális gazdasági helyzetet” – tette hozzá.

eduline

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.