„Túl sok normatívát hívtunk le a diákok után, ebből egy jókora összeget visszavett az államkincstár. Inkasszó került az önkormányzat folyószámlájára, végül nem maradt pénz a dolgozók fizetésére. A múlt havi béreket hitelből fogjuk rendezni, a novemberi fizetésekre viszont már megvan a szükséges fedezet” – nyilatkozta a lapnak Karácsony Sándor, Nagyszekeres polgármestere, aki szerint napokon belül átutalhatják a pénzt az iskola tanárainak és dolgozóinak.
A nagyszekeresi általános iskola
Fotó: www.nagyszekeres.hu Nemcsak a nagyszekeresi, hanem a zsarolyai, a nemesborzovai és a kisszekeresi diákok is ebben az általános iskolában tanulnak – a pedagógusokon kívül a település óvodájában dolgozók sem kapták meg októberi fizetésüket. Még ennél is rosszabb a helyzet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmányban, ahol szintén nem tudták kifizetni az önkormányzati dolgozók, tanárok és óvónők bérét: a település általános iskolájában kikapcsolták a gázt, így hetek óta nincs tanítás.
A New York Times Top 100-as listáját 2025 nyarán tették közzé, és az alkotások között szép számmal szerepelnek nemzetközi filmek, független produkciók, animációk és nagyköltségvetésű blockbusterek egyaránt. Még egy magyar alkotás is nagyon közel került a felkerüléshez.