Szakképzések: milyen lesz az oktatás, a vizsgarendszer és a gyakorlat? Közoktatás
Eduline

Szakképzések: milyen lesz az oktatás, a vizsgarendszer és a gyakorlat?

Gyakorlatorientált, hároméves szakképzést alakítanak ki, s a gyakorlati oktatásba a kisebb vállalkozásokat is bevonják majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Székesfehérváron, ahol megnyitotta a pályaválasztási kiállítást.

A szakképzés rendszerének átalakítása azért vált szükségessé, mert jelenleg túl hosszú a képzési idő, s a megszerzett szakmunkás-bizonyítvány mögött sok esetben nincs tényleges gyakorlati tudás. Azt már a munkahelyén kell megszereznie a fiatalnak - fejtette ki Czomba Sándor. 

A szakképzés átalakításáról szóló összefoglaló cikkünket itt  olvashatod el. Az OKJ-s képzésekről pedig itt találod a legfontosabb információkat.

   
A gyakorlatorientált szakképzés során a manuális képzésben - az iskolai tanműhelyek mellett - nagyobb mértékben számítanak a kisebb vállalkozásokra, egyéni vállalkozókra, s anyagilag is ösztönzik majd őket arra, hogy részt vállaljanak a feladatból. Továbbá magasabb normatívával igyekeznek a  hiányszakmák oktatására késztetni az intézményeket.
   
A várhatóan a 2011/2012-es tanévben induló új szakképzési rendszerben meg kell találni az európai uniós támogatással létrejött, korszerű tanműhelyekkel rendelkező, de a velük szemben támasztott reményeket nem mindenütt beváltó térségi integrált szakképző központok (tiszk) helyét, s lehetőségeit - mondta az államtitkár.

A 2011/2012-es tanévtől új rendszer jön: mi vár a szakiskolai diákokra?

Bővíteni akarják a gazdasági kamarák szakképzésben betöltött szerepét is, azok a jelenlegi 26 helyett 125 szakmát "felügyelnek" majd. A jövőben várhatóan nemcsak a vizsgabizottsági elnökök delegálása lesz a dolguk, hanem akár tankönyvet írathatnak vagy esetenként a vizsgakövetelményeket is meghatározhatják.
   
Czomba Sándor közlése szerint azonban az állam felügyelő, monitorozó szerepére továbbra is szükség lesz, s garanciák beépítésével biztosítják, hogy a kamarák valóban felkészülten, hozzáértő szakemberek foglalkoztatásával éljenek a lehetőséggel. Úgy véli, ahhoz, hogy elegendő jól képzett szakmunkás kerülhessen ki a munkaerőpiacra, a jelenlegi szakmunkástanuló-létszámot legalább a duplájára kell növelni. Az új szakképzési rendszer kialakításának folynak a műhelymunkái - közölte az államtitkár.
   
A Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ által szervezett, szombat délutánig nyitva tartó pályaválasztási kiállításon 67, szakképzést folytató iskola és felnőttképző intézmény mutatkozik be az Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban. A rendezvényre ötezernél több fiatalt, illetve szülőt várnak. Czomba Sándor kiemelte: a hasonló kiállításoknak komoly szerepük lehet a pályaválasztásban, amely nem egy "ad hoc" lépés, hanem a szülők, a pedagógusok és a gyerekek együttgondolkodásának, átgondolt döntésének az eredménye.

MTI

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.