Soha nem kaptak még ennyi ösztöndíjat a roma diákok Közoktatás
Eduline

Soha nem kaptak még ennyi ösztöndíjat a roma diákok

Az előző kormány által működtetett Roma Integrációs Tanács utódjaként Roma Koordinációs Központ alakul - jelentette be a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán, egy roma integrációval foglalkozó konferencia első napján Esztergomban.

Balog Zoltán elmondta, hogy a 25 tagú szervezetben a cigányság képviselői mellett helyet kapnak a felzárkózás ügyében tenni kívánó civil szereplők, az egyházak, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és a kormányzat tagjai.
   
A romák felzárkózását előmozdító intézkedések közül az államtitkár kiemelte, hogy javaslataik elfogadása esetén annyi forrás jut a cigány tanulóknak adható ösztöndíjakra, amennyi még soha nem volt a költségvetésben.
   

Balog Zoltán: sok pénz jut a roma diákoknak adható ösztöndíjakra

Balog Zoltán konkrét összeget a parlamenti szavazás előtt nem kívánt megnevezni, de alapelvként elmondta, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány és az Útravaló program ösztöndíjainak előnyeit ötvöznék. A korábbi gyakorlattal ellentétben nem segélyt adnának, és nem csak a kimagasló tanulmányi eredményeket díjaznák. A felzárkózás érdekében inkább azokat támogatnák, akik önmagukhoz képest érnek el jelentős javulást tanulmányaikban.
   
Az államtitkár elmondta, hogy megállapodást kötnének az egyházakkal a felzárkózást szolgáló iskolarendszer és a szociális tevékenység támogatására, valamint lehetővé tennék, hogy az egyházak is foglalkoztathassanak közmunkásokat.

MTI

 

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta? Campus life Kurucz Tünde

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta?

Milyen hosszú távú következménye lehet, ha egy kisgyerek túl sokat van az online térben? Mikor lehet okoseszközt adni először a gyerek kezébe? Hogyan lehet kimozdítani a legkisebbeket a való világba? Dr. Konok Verával, az Alfa Generáció Labor vezetőjével és társalapítójával beszélgettünk.