Botrányos tananyag: hogyan kell levágni a tolvajok karját? Közoktatás
Eduline

Botrányos tananyag: hogyan kell levágni a tolvajok karját?

Antiszemita és idegengyűlölő tartalmú szaúdi könyvekből folyik az oktatás egyes brit tanintézetekben - derül ki a BBC egyik dokumentumfilmjéből.

A brit televíziós csatorna Panoráma című műsorának készítői fényt derítettek arra, hogy Nagy-Britanniában mintegy ötszáz muszlim gyerek vesz részt hétvégi oktatási programokban, ahol szaúdi tananyagból oktatnak.
   
A hamarosan adásba kerülő műsor szerint a szaúdi tankönyvekben olyan állítások vannak, hogy egyes zsidók disznókká és majmokká váltak, s hogy a szodómiát kivégzéssel kell büntetni, illetve bemutatják azt is, miként kell "szakszerűen" levágni a tolvajok karját és lábát.
   
A brit kormány közölte, hogy szigorítani fogja a részidős oktatásra vonatkozó szabályokat. Michael Gove oktatási miniszter leszögezte, hogy antiszemita és idegengyűlölő megnyilvánulásoknak nincs helyük az angol oktatásban vagy a brit közéletben.

 MTI

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.