Villany és gáz nélkül maradhat az iskola Kaposszerdahelyen Közoktatás
Eduline

Villany és gáz nélkül maradhat az iskola Kaposszerdahelyen

Akár ki is kapcsolhatják a villanyt és a gázt a kaposszerdahelyi óvodában és iskolában, a település ugyanis hónapok óta nem fizeti a gyerekek után járó támogatást az intézményi központban.

Most még melegben játszanak a gyerekek a kaposszerdahelyi óvodában, az önkormányzat tartozása miatt azonban még az is előfordulhat, hogy heteken belül nem lesz fűtés.
Kaposszerdahely is egyike annak a tizenegy településnek, amely tavaly létrehozott egy társulást az oktatási intézmények fenntartása érdekében. A központ Kaposmérőn működik - az állami normatívát megkapják, de az a kiadások csupán hatvan százalékát fedezi.

A többletköltséget a községek egészítik ki, ha tudnak fizetni: a tizenegy település csaknem húszmillió forinttal tartozik. Prukner Gábor polgármester a Kapospontnak elmondta: ha rákényszerülnek, a nem fizető intézmények számláit nem fogják rendezni. Így viszont ezekben az oktatási intézményben nem tudnak majd tanítani. A lap információi szerint a települések polgármesterei már azon gondolkodnak, mikor bontsák fel a társulást, ez a rendszer  hosszútávon nem tartható így fenn.

Kaposszerdahely most több mint kilencmillió forinttal tartozik, a település önkormányzata részletekben törlesztene.

eduline

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.