Függőséget okozhat: így pörgetik fel magukat a középiskolások Közoktatás
Eduline

Függőséget okozhat: így pörgetik fel magukat a középiskolások

Kóla helyett ma már inkább az energiaitalokat isszák a tizenéves diákok, napi adagjuk akár két-három doboz is lehet.

„Régebben üdítőt vettem a kiflihez, de néhány hónapja átálltam az energiaitalra. Olcsóbb, mint a kóla, már egy százasért is kapható, ráadásul jobban fel is dob reggelenként. Úgy érzem, jobban pörög tőle az agyam” – mondta a Délmagyar.hu-nak a hetedikes Zsolt. A 13 éves fiú nem az egyedüli, aki a reggelt így kezdi. „Ha kemény napom van, hármat, négyet is bedobok. Suli előtt kezdem, majd délután folytatom. Ha sok a tanulnivaló, estére is kell még egy, hogy bírjam az iramot” – vallotta be egy másik fiú.

A tinik kávéjának is nevezett üdítő koffeintartalma általában magasabb, mint az iskolai büfékből néhány éve eltávolított kóláé. A gyerekeknek nem ajánlja az energiaitalok fogyasztását dr. Berényi Károly, Vásárhely legnagyobb praxisával rendelkező házi gyermekorvosa. „Bár a fiatalokat valóban felpörgeti, a bulikon vagy sportversenyek, illetve dolgozatírás előtt ezért isszák, hatása csak átmeneti. A szervezet tartalékait mozgósítja a benne lévő koffein, guarana és a taurin, amikor elmúlik ezek hatása, kimerültséget okoz. És függőséget is, hiszen hogy a hatása ugyanolyan legyen, egyre többet kell inni belőle”.

A gyermekorvosnak voltak már olyan páciensei, akiknek megmagyarázhatatlan módon magasabb volt a pulzusszáma a normálisnál, vagy éppen egyes laboreredményei eltértek az átlagostól. „Hiába kérdezek rá ilyenkor, eddig senki sem vallotta be, hogy energiaitalt iszik. Pedig a tünetekre nem nagyon tudok más magyarázatot adni” – tette hozzá.

„Gyeses anyuka gyereke nem szokott augusztusban oviba jönni” Közoktatás Kurucz Tünde

„Gyeses anyuka gyereke nem szokott augusztusban oviba jönni”

Menjen nyáron oviba vagy maradjon otthon? Nehéz helyzetbe kerülnek június előtt a 3-6 évesek szülei, hiszen sok óvoda a szabadságolások miatt csak kevesebb gyereket tud fogadni, azonban a családoknak a munka vagy a családi helyzet miatt szükségük lenne a felügyeletre.