2010. szeptember. 13. 16:20 Eduline Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 13. 16:00 Közoktatás

Egyre több az erőszakos bűncselekmény a lengyel iskolákban

Erőteljesen növekszik a lengyel iskolákban fiatalok által elkövetett kegyetlen és erőszakos bűncselekmények száma - tűnt ki egy hétfőn Varsóban nyilvánosságra hozott hivatalos jelentésből.

A nyugtalanító adatokat azután közölte a rendőrség, hogy múlt héten egy krakkói gimnáziumban egy 13 éves kislány megverte az egyik osztálytársát, akit súlyos állapotban kórházba kellett szállítani.

"Ez csak egy a sok hasonló eset közül. Az utóbbi években egyre több fiatal követ el agresszív és kegyetlen bűntetteket" -  fogalmazott a lengyel rendőrség szóvivője. A szóvivő szerint míg a felnőttek által elkövetett erőszakos cselekmények száma csökken, a fiatalok esetében ez a szám növekszik. 2010 első felében 18 ezer erőszakos bűncselekményt jelentettek az iskolákból és egyetemekről, 2009 ugyanezen időszakában csak 13 ezer ilyen eset volt.

A fiatalkorúak által elkövetett erőszakos bűncselekmények jelentős részét alkohol-és drogfogyasztás hatása alatt hajtották végre,  és igen magas volt a tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények száma is - közölte a szóvivő.


mti

 

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.