Több tízezer forintba kerül az idén is a szülőknek a tanévkezdés. Az előző tanévben már forgalmazott tankönyvek ára maximum 5,3 százalékkal emelkedhet. A tanév egy hónap múlva, szeptember elsején kezdődik, az országos közoktatási tanévnyitót augusztus 28-án Hódmezővásárhelyen tartják.
Az államtitkárság által összeállított tájékoztató szerint az átlagos tankönyvcsomagár az első évfolyamon hatezer, a második évfolyamon csaknem nyolcezer, a harmadik évfolyamon nyolcezer, a negyedik évfolyamon pedig tízezer forint. Az ötödik-hatodik évfolyamon a tankönyvcsomagok ára szintén tízezer, a hetedik és a nyolcadik évfolyamon 13 ezer forint körül alakulhat. Az iskolák az oktatási programjukhoz választják ki a tankönyveket, más-más tantárgyhoz különböző kiadók választékából is összeállíthatják a tankönyvcsomagot.

A legolcsóbb tankönyv az 1-2. évfolyam szövegértés-szövegalkotás feladatgyűjteménye, ez 106 forintba kerül, a legdrágább a Hétszínvirág olvasókönyv egyik speciális változata az általános iskola 3. évfolyamán, 26 ezer forint. A tankönyvcsomagok kiválasztásakor az ár mellett tekintettel kell lenni a könyvek súlyára is, az 1-4. évfolyamokon az egyes tanítási napokon használt könyvek tömege nem haladhatja meg a három kilogrammot.
Ingyenesen kaphat tankönyvet a hatályos jogszabály szerint minden olyan tanuló, aki tartósan beteg, fogyatékkal él, vagy halmozottan fogyatékos, pszichés fejlődési zavarai vannak. Szintén ingyen jár a tankönyv, ha a diák három- vagy többgyermekes családban él, nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kap. A támogatásban a 2009/2010-es tanévben 518 ezren részesültek.
A tankönyvek ingyenességét a kormány 2010-ben várhatóan 5 milliárd 183 millió forinttal támogatja, ez az utóbbi három évhez hasonló ráfordítás. Az ingyenes tankönyvellátás egyik módja az iskolákban korábban felhalmozódott tankönyvek kölcsönzése. Az iskolakezdési támogatás adómentessége január 1-jétől megszűnt, a munkáltatók kedvezményes adózás mellett, természetbeni és egyéb béren kívüli juttatásként nyújthatják ezt a munkavállalóknak. A jogszabály szerint évi 22.050 forintot kaphatnak ezen a címen fejenként a szülők.
Az MTI kérésére egy fővárosi papírkereskedésben összeállított adatok szerint a legolcsóbb iskolatáska 10.800, a legdrágább 39.900 forintba kerül. Kisméretű tolltartó kapható 610 és 2750 forintért, felszerelve a legolcsóbb 1990, a legdrágább 3590 forint. Golyóstoll van 50, de 870 forintért is, míg körzőből a legolcsóbb 485, a legdrágább - készletben - 15.990 forint. A hatdarabos filctollkészlet 235 forinttól 1150 forintig vásárolható a boltban, a színesceruza-készlet ára 485 és 2950 forint között mozog. A 12 darabos vízfesték ára 550 forinttól 1300 forintig terjed, zsírkréta 200 forinttól 1298 forintig vásárolható. A színes tempera ára 1890 forint, míg az ecsetkészlet 390 forint. Egyszerű füzetet lehet kapni 70 forintért, spirálfüzetet 275 forintért. A tízdarabos iskolai rajzlap 59 forintba, az írólap 91 forintba kerül. A táskába kerülő tisztasági csomag ára 598 forint, a tornazsáké 1098-tól 4298 forintig terjed.
A 2010/2011-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet szerint a szeptember 1-jén kezdődő és június 15-ig tartó tanév 183 tanítási napból áll, miként az előző években is. Az őszi szünet október 30-tól november 7-ig, a téli szünet december 22-től január 2-ig, a tavaszi szünet április 21-től 26-ig, míg a jövő nyári szünet június 16-tól augusztus 31-ig tart. (A szünetekről, ünnepekről bővebben itt olvashatsz.)
Az első félév szorgalmi időszakának vége január 14-én lesz, ezen a napon zárják le a tanulók első félévi jegyeit, a bizonyítványokat pedig legkésőbb január 21-én osztják ki. Az utolsó évfolyamon tanuló középiskolások utolsó tanítási napja április 29-én lesz. Az írásbeli érettségi vizsgákat május 2. és 23. között rendezik, június 2. és 8. között az emelt szintű, június 14. és 28. között pedig a középszintű szóbeli vizsgákat tartják.
mti/eduline