Taroltak a magyar diákok a nemzetközi diákolimpián Közoktatás
Eduline

Taroltak a magyar diákok a nemzetközi diákolimpián

Kimagasló eredményt ért el az ötfős magyar csapat a Zágrábban július 17. és 25. között megrendezett 41. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián, ahol három arany- és két bronzéremmel a 6. helyen végzett az országok közötti nem hivatalos versenyben.

Vankó Péter csapatfelkészítő tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Fizikai Intézetének docense az MTI-nek elmondta: a 82 ország több mint 400 versenyzője között Jéhn Zoltán, a pécsi Babits Mihály Gimnázium 11. osztályos tanulója, Varga Ádám, a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának 11. osztályos tanulója és Wang Daqian, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium 12. osztályos tanulója aranyérmet szerzett.

Jéhn Zoltán az aranyérmen kívül megkapta a legjobb mérésért járó különdíjat is.
Hegedűs Tamás, a miskolci Földes Ferenc gimnázium 12. osztályos tanulója és Pálovics Péter, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós gimnázium 12. osztályos tanulója bronzérmet kapott.

 A csapatot ebben az évben Honyek Gyula (ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium) és Tasnádi Tamás (BME Matematikai Intézet) vezette.


mti

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.