Roma diákok ismerkednek a rendőri munkával Közoktatás
Eduline

Roma diákok ismerkednek a rendőri munkával

Harminc roma származású fiatal táborozik hétfőtől egy héten keresztül Nagykovácsiban, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában; a rendezvény célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a rendőri hivatással.

Hatala József országos rendőrfőkapitány a megnyitón azt mondta: fontos, hogy a fiatalok kiegészítő információkat szerezzenek a rendőri hivatásról. A tábor lehetőséget nyújt arra, hogy betekinthessenek a rendőrök napi munkájába, tájékozódhassanak arról, milyen szakterületek vannak, s miért fontos a jó fizikai állóképesség. Kiemelte: egy "több kultúrát bíró testület" jobban ki tudja szolgálni a lakosság érdekeit.
    
A táborban az érettségi előtt álló vagy már leérettségizett fiatalok megismerkedhetnek a felvételi követelményekkel is, így lesz sportnap és egy pszichológiai, a felvételihez szükséges tesztet is készítenek velük. A táborozókat a többi között az interneten toborozták, a tábor költségeit a Belügyminisztérium finanszírozza.



mti

 

 

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta? Campus life Kurucz Tünde

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta?

Milyen hosszú távú következménye lehet, ha egy kisgyerek túl sokat van az online térben? Mikor lehet okoseszközt adni először a gyerek kezébe? Hogyan lehet kimozdítani a legkisebbeket a való világba? Dr. Konok Verával, az Alfa Generáció Labor vezetőjével és társalapítójával beszélgettünk.