A füvet szívó tizenévesből ritkábban lesz egyetemista Közoktatás
Eduline

A füvet szívó tizenévesből ritkábban lesz egyetemista

A 18 éves koruk előtt marihuánát rendszeresen fogyasztó fiatalokból lényegesen kevesebb jut be az egyetemre, mint droggal nem élő társaik közül. A tanulókorban lévő ifjúság tagjain végzett három, egymástól független vizsgálat hasonló eredménnyel járt.

Ausztráliában és Új-Zélandon három vizsgálat fejeződött be a marihuánával kapcsolatban és ezek adatainak egyesítése alapján törvénykezési módosítást terveznek. A tervezett módosítás azonban nem a drogra vonatkozó szabályozás enyhítése, hanem éppen a szigorítása. A vizsgálatok ugyanis egyértelműen igazolták, hogy a fiatal korban elkezdett marihuánafogyasztás kifejezetten rontja az iskolai teljesítményt.

Mindhárom tanulmány tizenévesek és fiatal felnőttek adatait dolgozta fel. A 18 éves kor előtt kezdett marihuánafogyasztás következménye, hogy a gyerek esetleg a középiskolát sem fejezi be, kisebb eséllyel pályázik egyetemre és ritkábban kap egyetemi diplomát. A siralmas iskolai teljesítmény főleg azokra volt jellemző, akik már 15 éves koruk előtt kipróbálták és elkezdték a füvezést.


A kutatók figyelembe vették a vizsgált fiatalok családi körülményeit is, anyagi helyzetét és minden olyan tényezőt, amely a kábítószer mellett befolyásolhatta az iskolai előmenetelt. A marihuána kedvezőtlen hatása önállóan, a többi esetleges hatáson túlmenő mértékben érvényesült.  A marihuána káros befolyása a fiúk esetében erősebb volt, mint a lányoknál és ez kiváltképp az egyetemi felvételek időszakában látszott. David Fergusson professzor, a legnagyobb vizsgálat vezetője kiemelte, hogy a korábbi föltételezésekkel egyezően a tanulmányok kemény adatokkal bizonyították a marihuánaélvezet korai elkezdése és a mind rosszabb iskolai eredmények közötti összefüggést.

A marihuánázás egyéb, előnytelen hatásai között szerepeltek idegrendszeri és pszichés zavarok, az autóvezetési képességek romlása, illetve további, tiltott drogok használatának elkezdése is.

 
mti

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.