Megosztottan nyilatkoztak nemrég a kisiskolák létrehozásáról szóló, Réthelyi Miklós által is felvetett javaslatról a kistelepülések vezetői. Ön szerint támogatni kell őket abban, hogy saját iskolát működtessenek?

Hoffmann Rózsa: Feltétlenül támogatni kell, hiszen számos településen kényszerből zárták be az iskolákat. Ha egy kis faluban megszűnik az elemi oktatás, az nemcsak azt jelenti, hogy az utolsó kulturális bázis is elhagyja a települést, hanem az a vég kezdete. A lakosság szép lassan elöregszik, mivel kevesebb kisgyermekes szülő költözik az adott faluba. Nem szólva arról, hogy az iskolabezárásokat a gyermekek is megsínylik. Az elmúlt évek intézkedéseinek szenvedő alanyaivá vált érintett településeken a polgármesterek, szülők, pedagógusok beszámolója szerint a kis falusi iskolákból városi iskolákba terelt diákok jelentős hányada nem érzi jól magát az új iskolában, s ennek következtében tanulmányi eredménye is leromlik. A kisiskolák visszaállítása a magyar vidék egyik létkérdése, köztudomású, hogy az iskola óriási lakosságmegtartó erővel bír. Védhetetlen az elmúlt esztendőkben elindított iskolabezárási folyamat, ugyanis nem igaz, hogy a kisiskolák működtetése elviselhetetlen terhet ró az államra, hiszen az ezzel járó költségek a közoktatási költségvetés csupán kb. egy százalékát teszik ki. Természetesen a kisiskolák visszaállítása a települések számára csupán lehetőség, és nem kényszer. A mi célunk, hogy anyagi problémák miatt sehol ne szűnjön meg az elemi oktatás, és minden településen működhessen alsó tagozat. Ezek megvalósításához azonban először fel kell mérni az igényeket, világossá kell tenni a pénzügyi kereteket és a létszámhatárokat, valamint azt is meg kell vizsgálni, hogy az oktatás megszüntetését követően az elhagyatott iskolaépületek egyáltalán alkalmasak-e még az oktatásra.

Hogyan valósítható meg az elemi oktatás olyan településen, ahol például egy-egy évfolyamra csak nyolc-nyolc gyerek jut?

H.R.: Éppen bizottsági meghallgatásán hangsúlyozta Réthelyi Miklós az osztatlan képzés jelentőségét, amikor a tanító együtt tanít például elsős és harmadikas diákokat. A pedagógiai módszer kiváló, a mai magyar szellemi élet élvonalában számos olyan ismert szakembert találunk, aki ilyen kisiskolából indult. Hogy mást ne említsek, például Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is osztatlan képzésű falusi iskolában tanulta meg a betűvetést. Az osztatlan képzés egyik előnye, hogy nem feltétlenül kell hozzá önálló iskola és önálló igazgató, bevezetéséhez elegendő két-három elkötelezett tanító, akikben a közösség is megbízik. A másik előny az ott alkalmazott pedagógiai módszer, a gyerekek megtanulnak önállóan és csapatban is dolgozni, az osztott osztályok fejlesztik a tanári kreativitást is. Miközben ugyanis a tanár az egyik korcsoporttal foglalkozik, addig a másik csoportba tartozó gyerekek önálló feladatot végeznek. Az osztatlan képzés mellett azonban számos egyéb módszert ismer hasonló esetek megoldására a szakirodalom, például az óvoda és az alsó tagozat közti folyamatos átmenet miatt együtt is működtethető a két intézmény. Fontos szabálynak kell tekintenünk, hogy ezekben a kisiskolákban nem szabad mereven meghúzni az osztálylétszámokat.

Rövidebb, rugalmasabb szakképzés bevezetéséről tett említést korábban a KDNP Iskola-Erkölcs-Tudás címet viselő programjában.

H.R.: Valóban át akarjuk alakítani a szakképzést, ebben pedig jelentős szerepet fognak kapni a gazdasági élet szereplői, a kamarák. Mindezt a gazdasági tárca fogja koordinálni. Az azonban biztos, hogy ahol indokolatlanul emelték fel a képzési időt négy-öt évre, ott a képzés időtartamát le kell csökkenteni a reális szintre, hogy minél előbb munkába állhassanak a fiatalok. Az elméleti képzés továbbra is az oktatási intézmény feladata lesz, a szakmai képzésért azonban a piaci szereplők felelősek. Ezzel a duálisnak nevezett német modell valósulhatna meg. Felül kell azonban vizsgálni a szakmai igényeket is. Korábban az Állami Számvevőszék arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző csoportok más és más területeket ítélnek meg hiány- és divatszakmának. Nem tartható fenn tovább az a rendszer, mely szerint az egyéni ambíciók, illetve az iskola kínálata dönt a szakképzés belső szerkezetéről. A piaci szférának kell meghatároznia azt, hogy hány szakemberre van szükség az egyes területeken. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatról Matolcsy György nemzeti gazdaságfejlesztési miniszter bizottsági meghallgatásán elmondta, hogy fél év alatt elvégzik a szükséges felmérést.

A felmérés és annak következtében a megfelelő keretszámok megállapítása elegendő lehet a probléma orvoslására?

H.R.: Nyilvánvalóan nem. A fiatalok alacsony érdeklődése esetén ösztöndíjakkal, vonzó iskolai környezettel, színvonalas kollégiumi- és sportélettel lehet megszólítani a diákokat. Változniuk kell az iskoláknak is, az intézményeket képessé kell tenni arra, hogy rugalmasan kezeljék a hasonló helyzeteket. Aki például lakatosképzésre rendezkedett be, kiépítette az ehhez szükséges tanműhelyt, az képtelen átállni a faipari tanulók, vagy az egészségügyi dolgozók képzésére. Az átálláshoz állami ösztönzésre, új adópolitikára van szükség. Az eredményes szakképzéshez azonban javítani kell az általános iskolai képzést is, hiszen a tanulmányait szakképzésben folytató 14 éves korosztály jelentős része ma nem képezhető, gyakorlatilag funkcionális analfabéta.

Programjukban méltányosabb pedagógusi életpályáját ígértek. Miként valósítanák ezt meg?

H.R.: Mihelyst azt az ország gazdasági teherbíró képessége lehetővé teszi, súlyával arányos szintre kell emelni a tanárok életszínvonalát. Nem várható ugyanis javulás az oktatás területén mindaddig, amíg nem teremtünk megfelelő körülményeket. Az elitképzés szűk keretein kívül is az ország fejlődését biztosító eredményeket ugyanis csak jó idegállapotban lévő, motivált tanárok érhetnek el az oktatásban. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy a pedagógus pálya vonzóvá tétele csak pénzügyi kérdés. Kiszámítható életpályát kell felkínálnunk a tanárok számára, amely az állandó fejlődésre, önképzésre ösztönöz, előléptetéssel jutalmaz, illetve lehetőséget nyújt az államilag szervezett és ellenőrzött továbbképzések elvégzésére. A megvalósításhoz olyan csomagra van szükség, mely magában foglalja a pedagógusok kiválasztásának, képzésének szempontjait. Mivel azonban nem áll rendelkezésre 30-40 évnyi várakozási idő, a pedagógusok továbbképzésére hangsúlyos szerep vár. Ez utóbbi ad lehetőséget arra, hogy a 150 ezres tanári kar képessé váljon az alkalmazkodásra. Az életpályamodell része továbbá az igazgatók képzése, felkészítése és kiválasztása is, egy iskola arculata ugyanis elsősorban az igazgatón múlik.

A pedagóguspolitika részeként említette már korábban egy külső, objektív szakmai ellenőrzési-értékelési rendszer kiépítését.

H.R.: Az ellenőrzési rendszer a pedagógusoknak és az iskolaigazgatóknak adhatna olyan visszajelzéseket, melyek felfelé húznák az oktatási rendszert. Tarthatatlan, hogy 25 éve külső szakmai kontroll nélkül működik a magyar közoktatás rendszere, nincs Európában még egy ilyen ország. A modellt kidolgoztuk és dokumentáltan működtetjük a katolikus közoktatás rendszerében. Ezt szeretnénk - némi átalakítás után - általánossá tenni. Az általunk szorgalmazott rendszer reálisan és objektíven értékeli a pedagógusok munkáját, fokozatos bevezetése reményeim szerint még ebben a tanévben megkezdődik. A szárnyra kapott rémhírekkel ellentétben a külső ellenőrzés feladata nem a döntéshozatal, hanem a szakmai érvek felsorakoztatása. Elsődleges célja a pedagógusok, az igazgatók munkájának segítése, eredményesebbé tétele, a jutalmazásról, büntetésről a jövőben is csak az igazgatók dönthetnének.



edupress