A szülők többsége nem tud mit kezdeni a házi feladattal Közoktatás
Eduline

A szülők többsége nem tud mit kezdeni a házi feladattal

Hatból öt szülőnek komoly problémát jelent, hogy tizenhárom év alatti gyerekének segítsen a házifeladat megoldásában - legalábbis ezt állítja a brit guardian című lapban nyilvánosságra hozott felmérés.

A 2000 különböző szociális hátterű szülő megkérdezésén alapuló felmérésből az is kiderült, hogy az apáknak általában több gondjuk van a házifeladattal, közülük minden harmadik rendszeresen „felsül” ha segíteni próbál a gyerekének, szemben az anyákkal, akiknek csak az egytizede kerül ilyen szituációba. Ráadásul a szülőket nagyon zavarja, sőt kifejezetten kínosnak tartják a saját gyerekük előtt, hogy nem képesek nekik segíteni.

A tantárgyak közül egyértelműen a matek okozott a legtöbb gondot a szülőknek (is), ennél valamivel jobban mentek a különböző természettudományos tárgyak. A válaszadó anyák fele vallotta be, hogy bizony nem tudnak mit kezdeni már az alsós matekpéldákkal sem, a  az apák ezzel szemben az irodalomnál kerültek legtöbbször szorult helyzetbe.

A felmérés során kétezer, kilenc és tizenhárom év közötti gyereket is megkérdeztek, közülük minden második  állította, hogy ha segítséget is kapnak a szülőktől, annak általában az a vége, hogy még jobban összezavarodnak.



eduline


Hirdetés