A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a szegregálással vádolt iskola Közoktatás
Edupress

A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a szegregálással vádolt iskola

A Legfelsőbb Bírósághoz fordult az a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola, melyet korábban az oktatási tárca, másodfokon pedig a Fővárosi Bíróság is elmarasztalt hátrányos helyzetű diákok szegregálása miatt - írja az Index. Az Oktatási Hivatal (OH) először kétszázezer forintos büntetést rótt az önkormányzatra, amiért több roma diákot egy osztályba különítettek el, majd további nyolcszázezer forintos büntetést az egyenlő bánásmód megsértése miatt határoztak meg.

Az iskola szerint jogellenesen sújtotta az OH összesen egymillió forintos bírsággal az intézményt, melynek visszafizetésére egy hónap áll egyébként rendelkezésre. Gaudi-Nagy Tamás, a Széchenyi-iskola jogi képviselője úgy nyilatkozott: a hivatal ellenőrzései "hiszterizált légkörben" végrehajtott, "rajtaütésszerű akciók" voltak, az elmarasztaló határozatok pedig nyomás alatt születtek - írta korábban a Roma Sajtóközpont.

A bírósági ítélete szerint összesen 11 pontban sértette meg az iskola a közoktatási törvény előírásait, és az egyenlő bánásmód feltételeinek sem tett eleget. Többek között nem rendelkezett érvényes szervezeti és működési szabályzattal, pedagógiai programja nem elégítette ki a közoktatási törvényben foglaltakat, a 33 tanár közül pedig négy főnek nem volt erkölcsi bizonyítványa. Az első, kétszázezer forintos bírságot pedig azért határozták meg, mert hat ötödikes és négy hetedikes roma diákot egy osztályban helyeztek el, majd meghatározták, hogy nekik csak két napot kell iskolába járniuk egy héten.

2007 végén tartottak tüntetést Kerepesen azért, hogy a beilleszkedni nem tudó diákokat távolítsák el az iskolából. Ezt követően 2008 januárjában indított vizsgálatot az OH. Az önkormányzat fellebbezett az oktatási miniszternél, majd a kérelem elutasítása után a Fővárosi Bíróságnál a tárca ellen.


edupress
Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.