2010. január. 18. 08:56 Eduline Utolsó frissítés: 2010. január. 18. 11:56 Közoktatás

Befejeződött az iskolai vizsgálat a verekedő diáklányok ügyében

Befejeződött a szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskolában az a vizsgálat, amelyet az igazgató rendelt el, mert az egyik diáklányt társai kétszer is bántalmazták - olvasható a hétfői Népszabadságban.

verekedés

Videóra vették a veréseket

A napilap emlékeztetett arra: a lányok egyik osztálytársa mobiltelefonnal rögzítette az eseményeket, ami az interneten nyilvánosságot kapott. Az iskola vizsgálata szerint az első bántalmazás tavaly, egy tanórán történt. Az igazgató beszélt a két lány szüleivel, és a tettest figyelmeztetésben részesítette. Ennek a konfliktusnak később nem volt folytatása. A második eset idén, óraközi szünetben történt, akkor az áldozatnak eleredt az orra vére.

A Népszabadság szerint az esetet vizsgáló pedagógusok úgy vélik, a tanárok mindent megtettek az incidens megelőzéséért. A támadót nem sokkal korábban az ügyeletes tanár meggátolta abban, hogy megüsse osztálytársnőjét. Az agresszív lánnyal beszélt osztályfőnöke valamint az iskola szociálpedagógusa, és a lány ígéretet tett arra, hogy a konfliktust másképp oldja meg, később mégis rátámadt a barátnőjére. A tettest édesanyja még aznap átkérte egy másik iskolába.

Azok a tanulók, akik a történteket videóra rögzítették, és az agresszióra buzdítottak, tantestületi megrovásban, azok, akik az eseményeket tétlenül végignézték, igazgatói figyelmeztetésben részesülnek.

Az iskolai jelentés így zárul: "A konfliktus forrása abban rejtőzik, hogy a fiatalok otthon nem látnak pozitív példákat, a durva, agresszív mintákat többnyire a médiából kapják, amely zúdítja rájuk a nyers erőszakot. Ráadásul a napjainkat jellemző nyomor, a munkanélküliség, a kilátástalanság mindehhez előkészíti talajt" - áll a cikkben.

Az ügyben rendőrségi vizsgálat is folyik.


mti

 

 

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.