A kétszer kettő mindig négy, akárki, akármilyen meggyőződéssel tanítja is – mondják az ateista szülők. A vallási jelképek, és a vallásos nevelés feltűnése időről időre nagy vihart kavar a felekezethez nem tartozó szülők körében, akik az iskolán – a tananyag megfelelő továbbadásán túl – leginkább a világnézeti semlegességet kérik számon. De mi az a világnézeti semlegesség, és meg lehet e egyáltalán felelni ennek az elvárásnak?

„Négy évig Görögországban jártam iskolába, ez pont az általános iskola felső tagozatára esett. A mi családunk nem kifejezetten vallásos, bár a testvéreim és én is meg vagyunk keresztelve.” – meséli a most 18 éves Zsófia. „Először nagyon furcsa volt, hogy az évnyitón papok szentelik fel a tantermeket, és minden reggel közösen imádkozik az évfolyam. Én nem tudtam még görögül imádkozni, és nem éreztem volna szívből jövőnek az sem, ha a többiekkel együtt keresztet vetek ima közben. Ezért megkértem az osztályfőnökömet, hogy nekem ezt ne kelljen csinálni. Nem volt belőle gond egyáltalán.”

A megengedők

Nem Görögország az egyetlen hely Európában, ahol a világi iskolákban is kötelező hittan-oktatás van. Németországban például a Szövetségi Alkotmány megszabja, hogy az állami iskolákban is kell vallást oktatni, és ugyanez a helyzet Dániában is. (Igaz ugyanakkor – és ez lényeges! - hogy a hittan anyagot nem az egyházak állítják össze, és hagyják jóvá, hanem a parlament, hasonlóan a többi tantárgy anyagához.) Ehhez hasonlóan Nagy-Britanniában is vallási tájékoztatási kötelezettsége van a világi iskoláknak.

Ezekben az országokban azonban az is közös, hogy – bár a vallással foglalkozó órákon kötelező a jelenlét, és vizsga is van belőle – a hitéletben való részvétel felől mindenki maga dönt. Más szóval: a diákok következmények nélkül képviselhetik ateista világnézetüket, és semmilyen egyéb előírás nem vonatkozik rájuk, túl azon, hogy a vallással foglalkozó tananyagot sajátítsák el, éppúgy, mint a történelmet, vagy a fizikát.

Érdekes változások figyelhetők meg az utóbbi évtizedekben az Egyesült Államokban is, ahol egészen a 90-es évekig egységesen kötelező volt a vallási semlegesség az állami iskolákban. A mai tendencia ezzel szemben az, hogy – a legfelsőbb bíróság állásfoglalását követően – a vallásos nevelés egyre inkább teret hódít. A közlemény szerint minden tanulónak joga van arra, hogy vallásos hitének és meggyőződésének iskolán belül is kifejezést adjon.

 „Ezen fejlemények minden bizonnyal összefüggésben vannak azzal a ténnyel, hogy a világban mindenütt egyfajta „multikulturális robbanás” figyelhető meg, annak összes előnyével és hátrányával együtt.” – elemzi a változóban levő közfelfogást Polgár Gabriella vallásszociológus. „Régebben úgy hittük, hogy azzal teszünk a legjobbat, ha semmit nem erőszakolunk rá a gyerekekre, a világnézeti nevelés egyedül a család felelőssége. Mára azonban a közerkölcsök annyira felhígultak, és az egymás mellett élés annyi kihívást rejt magában, hogy az állam sok helyen segítségül hívja a vallást. Hiszen a vallások mindegyike valahol egy közös erkölcsi talapzaton nyugszik.”

 A nem megengedők

A fenti tendenciának ellentmondani látszik ugyanakkor, hogy több országban is problémát okoztak, és alkotmányossági vitát kavartak a tantermekben elhelyezett feszületek, illetve az iskolai vallási ünnepségeken való kötelező részvétel. Alig pár hete egy osztrák apuka az alkotmánybírósághoz fordult a lánya óvodájában található feszület miatt. Elhatározásában nyilván az a tény erősítette, hogy egy hónappal megelőzően az Emberi Jogok Európai Bírósága hasonló ügyben elmarasztalta Olaszországot.

 A bíróság indoklása szerint az iskolai kereszt több mindent sért: egyfelől a szülők jogát ahhoz, hogy saját lelkiismeretük szerint neveljék gyermeküket, másfelől pedig a gyermek vallásszabadsághoz fűződő jogait. „A felekezeten kívüli, illetve a kisebb felekezetekhez tartozó szülők szokásos érvelése általában az, hogy az egyfajta vallási jelkép kizárólagos jelenléte az iskolákban, a diákokban azt a téves meggyőződést alakíthatja ki, hogy az állam, az iskola és az uralkodó vallás szétválaszthatatlanok: következésképpen, aki nem gyakorolja a vallást, az megbélyegzett kívülállóvá válhat.” – elemez a vallásszociológus.

A szakember szerint a szülőknek ebben „részben” igazuk van. Szerinte a kormányok akkor járnának el helyesen, ha a vallásos témákat egyfajta interkulturális oktatás részévé tennék, és az erkölcsi nevelésen túl a különböző vallások közös gyökereivel, illetve alapvetéseivel ismertetnék meg a fiatalokat. Egyébként létezik hasonló kezdeményezés: például Izraelben, ahol egyes általános iskolákban évfolyamonként váltakozva a zsidó, a keresztény és az iszlám hagyományokkal ismerkednek a tanulók, a békés egymás mellett élést erősítendő.

És az iszlám

A nem keresztény vallások közül az utóbbi esztendők során Európában és Amerikában is különös mértékben megerősödött az iszlám közösségek szembenállása a befogadó országok nevelési rendszerével – írja az Új Pedagógiai Szemle című folyóirat e tárgykörrel foglalkozó cikkében. Az iszlám követői sok helyen radikálisan foglalnak állást a kérdésben. Számos kezdeményezés jónak látná, ha a hitközséghez tartozó gyerekek elkülönített nevelést kapnának, és nem látogatnák a keresztény iskolákat.

 „Egy ilyen típusú differenciálásnak azonban messze ható és súlyos következményei lehetnek, amelyek korántsem használnának a társadalom egészének.” – fogalmaz az eduline-nak nyilatkozó szakember. Éppen ezért több országban, ahol jelentős számú mohamedán lakosság él, a kormányok igyekeznek láthatóvá tenni az iszlám vallást a tanrendben és a tankönyvekben is, illetve sok iskolában tesznek engedményeket – értsd: megengedett a fejfedő, és a kendő használata. 


Kanaki Anna

eduline