Soros György előadásaival indította el a CEU új előadássorozatát Közoktatás
Eduline

Soros György előadásaival indította el a CEU új előadássorozatát

Soros György a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem (CEU) alapítója az egyetem szervezésében 2009. október 26-a és 30-a között előadássorozatot tartott a Magyar Tudományos Akadémián.

 

soros györgy

Az előadásokon részletes betekintést nyújtott a pénzpiacok működésébe és a jelenlegi pénzügyi válság részleteibe, továbbá záróelőadásában a várhatő jövőbeli tendenciákkal-, és Kínával kapcsolatban osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

„Az ősszel indult „CEU előadássorozat” célja, hogy korunk azon vezető gondolkodóit hozza el Budapestre, akik a legsürgetőbb globális kihívásokra keresik a választ előadásaikban” – hangsúlyozta John Shattuck, a Közép-európai Egyetem elnök-rektora.

A világ három kontinensének öt egyetemén kísérhették nyomon videókonferencia segítségével Soros György beszédeit az érdeklődők. Az előadásokat követően Soros György válaszolt a a budapesti-, valamint a videókonferencia közönségének kérdéseire is. Az interaktív, nemzetközi vitában a brit London School of Economics, az amerikai Massachusetts Institute of Technology és a Columbia University, valamint a kínai Fudan University és a Hong Kong University diákjai vettek részt. Az előadások átiratai és videófelvételei megtekinthetőek a Financial Times honlapján.

eduline

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?