2009. október. 01. 11:45 Eduline Utolsó frissítés: 2009. október. 01. 12:51 Közoktatás

Próbáld ki magad cégvezetőként: indul az ITech Challenge

A 2006 óta évente futó bajnokság során minden évben más és más iparágú virtuális vállalat irányítási feladatait veszik át három fős diákcsapatok. Idén a résztvevő IT és műszakis hallgatók egy áramszolgáltató vállalat vezetői lesznek, technológiai és gazdasági döntésekkel törekedhetnek a cég minél eredményesebb irányítására.

 

itech

A hallgatók először online tesztforduló keretében ismerkedhetnek meg a modellezett vállalattal és a szimulált gazdasági környezet szabályaival, összefüggéseivel. Ezt követően október-novemberben élő regionális selejtező fordulókon vesznek részt, ahonnan a legeredményesebb 10 csapat kerül az országos Döntőbe. A Döntőben “tiszta lappal” induló csapatok szoros küzdelméből kerül ki az év Műszaki Diák Menedzsment Csapata.

A nyeremények összértéke másfél millió forint, a nyertesek - többek között - utazást, tréningeket, telefont, wakeboard-oktatást és HVG előfizetéseket nyerhetnek.
A bajnokság jelentkezési határideje október 23-a, jelentkezés és további információ a verseny oldalán.

eduline

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.