2009. szeptember. 07. 10:32 Eduline Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 07. 09:48 Közoktatás

Így néz ki a hétfő reggel a H1N1 által fertőzött iskolában

Tanításmentes munkanapot rendeltek el hétfőre abban a csepeli iskolában, ahol mintegy 110-en betegedtek meg, köztük hét pedagógus is. Négyük esetében az új influenzavírust már kimutatták.

A tanításmentes munkanap azt jelenti, hogy az iskola alkalmazottjai dolgoznak, a diákoknak azonban nem kell bemenniük - mondta Sepsi Zsigmond, az iskola vezetője. A szülőkkel pontos felmérést végeznek a megbetegedett 14 és 22 éves tanulók állapotáról, és ennek alapján folytatják majd a munkát.

A gyerekek állapotáról - a szombati tájékoztatáshoz képest - nem tudott új információkat mondani. Mint megjegyezte, nincs hír arról, hogy nőtt volna a betegek száma.Az oktatási központ vezetője szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy mintegy 110 megbetegedettről tud, köztük hét tanárról. Elmondta, pánik nem tört ki, de szerencsére a szülők komolyan veszik a fertőzést és együttműködnek, a diákokat orvoshoz viszik.

A tiszti főorvos közölte, megkezdődött annak kiderítése, hogy kitől, kiktől indulhatott a járvány. Azt feltételezik, hogy valaki már az évnyitóra betegen érkezett, vagy egy-két nappal előtte már találkozhattak a gyerekek, így nem egy beteg volt az, aki szeptember 1-jén megfertőzött 110 embert.

h1n1
h1n1-2
h1n1-3
h1n1-4




Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.