2009. augusztus. 17. 16:38 Eduline Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 17. 14:43 Közoktatás

Közel egymilliárdot költenek a "tanulj Maglódon" projektre

Szeptemberben már diákokat fogad az uniós és saját forrásból épülő új maglódi iskola, míg a mellette készülő művészeti óvodában valamivel később indulhat a foglalkozás – közölte az hétfőn a város jegyzője.

maglódi iskola

Margruber János közlése szerint a "tanulj Maglódon" projekten belül az elavult iskola nagy részét kiváltó új tanintézmény felépítése közel 432 millió forintba kerül, ebből 243 millió forintot pályázaton nyertek. Az iskola átadását szeptember elsejére tervezik. Elmondása szerint a régi épület helyén emelt új szárny egésze akadálymentesített, mozgássérültek számára kialakított felvonót is beépítettek. A rendelkezésre álló pénzből bútorokra és taneszközökre is futja.

Margruber János közölte: az iskola szomszédságában épülő 175 férőhelyes Hétszínvirág művészeti óvoda teljes bekerülési költsége 518 millió forint, melyből 414 millió uniós támogatás, a többi saját erő. Az óvoda a hasonló néven jelenleg két külön épületben működő elavult intézményt váltja ki. A jegyző hozzátette: a pár hónap múlva megüresedő ingatlanok sorsáról még nincs önkormányzati döntés.

A több mint 11 000 lakosú Maglód, illetve a térség legkorszerűbb óvodájában hat csoportszoba, többcélú nagyterem, kisebb koncertek rendezésére is alkalmas művészeti terem, tornaszoba, sőt sószoba is helyet kap. Az orvosi helyiséggel, irodákkal, mosó- és vasaló szobával büszkélkedő intézmény főépületéhez gazdasági szárny tartozik - mondta a jegyző, aki szerint a két éve városi ranggal büszkélkedő Maglódon már igen nagy szükség volt az oktatási létesítmény fejlesztésére a folyamatos beköltözések, illetve a gyermekek számának örvendetes emelkedése miatt.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.