Georgikon futam először Keszthelyen Közoktatás
Edupress

Georgikon futam először Keszthelyen

Először rendezték meg alternatív hajtású járművek versenyét a Pannon Egyetem Georgikon Karának szervezésében Keszthelyen, június 6-án. A helyi közlekedésű buszokat szeretnék elektromos meghajtásúakra cserélni a városban, innen jött az ötlet, hogy a környezettudatos közlekedés terjesztésére és az elektromos járművek bevezetéséhez kapcsolódva versenyt és bemutatót szervezzenek.

Georgikon futam először Keszthelyen
Öt járművet ismerhettek meg a város lakói a sétálóutcán és a fő téren, majd a városi strand parkolójában rendezték a versenyt. Az akkumulátorral és napelemmel működő járgányok nem szennyezik a levegőt, sőt szinte hangtalanul robogtak végig a verseny fél óráján. A cél az volt, hogy ez alatt az idő alatt feltöltés nélkül minél több kört tegyenek meg.

A sorrend a következő lett: 1. helyezett: Wirecar (78 kör), 2. helyezett: Elektro Gokart (78 kör), 3. helyezett: Hupercar (60 kör).A rendezvény lebonyolításában a Környezetvédő Egyesülettel az Alternatív Hajtású Járművek Szövetsége, a Pannon Egyetem Georgikon Kara, Keszthely Város Önkormányzata és az INNO-MOBIL Sportegyesület működött együtt.

A verseny elérte célját, több mint száz érdeklődő kísérte figyelemmel az alternatív meghajtású járműveket, ezáltal megismerték a környezetvédelem és az új járműtechnológiák kapcsolódási lehetőségeit. Ezek az autók közutakon még nem járhatnak, de a mögöttük álló innovációnak és folyamatos teszteléseknek köszönhetően a közeljövőben már alternatívaként jelenhetnek meg benzingőzös autóink helyett.

(www.edupress.hu)
Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.