Javuló teljesítmény nyolcadikban, romló tízedikben Közoktatás
Edupress

Javuló teljesítmény nyolcadikban, romló tízedikben

Szövegértésben kilenc ponttal haladta meg a nyolcadik évfolyamon tanuló diákok teljesítménye az átlagot, ezzel pedig az eddigi legjobb eredményt érték el a nebulók - olvasható az oktatási tárca honlapján közzétett felmérésből, mely azonban arra is rávilágít, hogy bár a nyolcadikosok körében valamelyest javult, a tízedikeseknél azonban romlott a matematikai és szövegértési kompetenciák mértéke az előző évhez képest.

Javuló teljesítmény nyolcadikban, romló tízedikben
A nyolcadik évfolyamon matematikánál 6, a szövegértésnél pedig 9 ponttal teljesítettek az átlag felett a diákok, a tízedikeseknél azonban 9-9 ponttal csökkentek a kompetenciák értékei a tavalyi évhez viszonyítva. Az eredményekből egyben kiderül, a legjobban a nyugat-dunántúli fiatalok teljesítettek, a lemaradás pedig főként Észak-Magyarországot és Észak-Alföldet érinti. Különbségeket azonban az egyes településtípusok között is felfedeztek a szakemberek: hatodikban és nyolcadikban matematikából 53-57, szövegértésből 59-62 pontnyi az eltérés.

A felmérésből kiderül az is, hogy a 10. évfolyamon tanuló szakiskolások lemaradása kimagaslóan nagy, míg a szerkezetváltó - hat, illetve nyolc osztályos - gimnáziumba járók jelentős előnyre tettek szert az átlaghoz képest: tízedik évfolyamon a matematika és a szövegértés területén a négy évfolyamos gimnáziumokhoz viszonyítva 50, illetve 30, a szakközépiskolásokhoz képest 92, valamint 104 pontos különbség tapasztalható.(Forrás: Inforadio.hu)

(www.edupress.hu)
Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.