Lilu, bár a képernyőt választotta fő hivatásának, a televíziózás előtt a jogi egyetem padjait koptatta. Vajon miért lett belőle jogász doktor és elképzelhető-e, hogy valaha is egy tárgyalóteremben találkozunk vele? Egyelőre biztosan nem, hiszen Lilu most az anyaságra készül. Hogy a későbbiekre vonatkozóan milyen elképzelései vannak a műsorvezetőnek, kiderül interjúnkból.

Szerinted milyen anya leszel?
Fogalmam sincs. Remélem olyan, amilyenek az én szüleim voltak. Nagyon nyitott közegben nőttem fel, a szüleim megmutattak nekem mindent a világból, amit csak lehetett, nálunk mindenről lehetett beszélni. Nagyon jó a családi hátterem, ami abszolút minta a számomra.

Tudatosan készülsz az anyaszerepre, vagy az ösztöneidre hagyatkozol majd?
Nem bújok könyveket. Azokkal a barátnőimmel szoktam megbeszélni az aktuális problémáimat, akiknek van kisbabájuk. Persze nem olyan témákról van szó, hogy a sarokba kell-e állítani a gyereket vagy ilyesmi. Ezeket a dolgokat szerintem fogjuk tudni magunktól. Bízom magamban, teljesen magabiztos vagyok, hiszen az én életem sem futott vakvágányra, ezért nem gondolom, hogy nagyon rossz irányba terelném majd a gyermekemet. Ettől nem félek.

A szüleid mennyire befolyásolták a pályaválasztásodat?
Hagyták, hogy csináljam, amit szeretnék – ezért lehettem tévés. Akkor már a jogi egyetemre jártam, és hagyták, hogy így döntsek, noha akkor még bőven nem lehetett tudni, hogy én 10 év múlva is tévézni fogok. Nem szóltak bele, hagyták, hogy csináljam, amihez kedvem van. Az azért feltétel volt, hogy ha már elkezdtem az egyetemet, és megcsináltam belőle X évet, akkor diplomázzak le. Ezért utólag hálás vagyok nekik. Az mindig bebizonyosodott, hogy amit a szüleim nagyon erőltettek, az a végén úgy volt jó.

Miért a Jogi Egyetemet választottad?
Eredetileg magyar-történelem szakra felvételiztem a Bölcsész Karra, de nem vettek fel első körben. Ezen annyira megsértődtem, annyira megbántott, hogy nem értékelték, hogy én milyen fantasztikusan dolgoztam ki az esszét, hogy következőnek beadtam a jelentkezésemet a jogra is, és mivel ott magyar- történelem volt a felvételi tantárgy, viszont könnyebb volt a Bölcsész Karnál, simán felvettek.

Voltak nehézségeid amiatt, hogy munka mellett végezted az Egyetemet?
Persze. Az nagyon nehéz 3 év volt számomra, nagyon megedződtem akkor. Nappal dolgoztam, éjszaka tanultam – ráadásul nappali tagozatra jártam. Ennek az időszaknak köszönhetem, hogy ennyire fegyelmezett vagyok a munkában, hogy ilyen nagy mennyiségű szöveget tudok megtanulni, és ha kell, akkor nem alszom 3-4 napig.

Melyik tantárgyat utáltad nagyon?
Az általánosban matek-fizikából a tanárok jóindulatára hagyatkoztam 8 éven keresztül. Közben magyarból és történelemből erős voltam. Szerencsére működött a megbocsátás és a tanárok közötti kommunikáció, így ellavíroztam. Az egyetemen talán a jogelmélet, jogfilozófia ment nehezen, de szerencsés vagyok, mert könnyen tanulok, ha nagyon akarok, akkor bármit képes vagyok megjegyezni, fegyelmezett vagyok, és sokat tudok tanulni. A jogi egyetem pedig leginkább arról szól, hogy le kell ülni és meg kell tanulni a tananyagot. Az egyetemi évek alatt – persze a praktizálás során már nem - viszonylag kevés a kreativitás ebben a szakmában.

Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszer elhelyezkedsz a szakmádban?
Egészen biztos vagyok benne, hogy soha életemben nem fogok egyetlen percet sem praktizálni. Leginkább azért, mert ahhoz le kéne töltenem a bojtár éveket, aminek így 33 évesen biztosan nem fogok már nekiállni. Most már nem is izgat. Megtaláltam a helyemet, a pályámat, én tévézni szeretnék 20 év múlva is, ezért egyáltalán nem gondolkodom a jogász karrierben. Klassz, hogy van egy diplomám, ami rendszert hozott az életembe, megtanultam tanulni, de különösebben nem foglalkozom vele. Nem az volt az első dolgom, hogy a személyimbe beírassam a Dr.-t a diplomaosztó után fél órával. Sőt a mai napig nem használom.

A televíziózást szervezett formában tanultad, vagy csak gyakorlat útján?
A zenetévé ilyen szempontból a legjobb iskola volt számunkra. Tulajdonképpen napi 10 gyakorlati óránk volt, hiszen a kerek asztal beszélgetéstől a napi 6 óra utcai interjúig mindent csináltunk. Mi ott éles helyzetben, de mégis egy kis játszótéren tanultuk meg a szakmát, miközben kötelező volt a heti 3 beszédtechnika óra, és a heti 2 riportkészítési óra Horváth Jánossal. Tehát minket tényleg képeztek is. Az egy nagyon jó és fontos időszaka volt az életemnek. Szerintem ezért lehet az, hogy a Balázs is és én is a mai napig, 10 év elteltével is a szakmában vagyunk.

Van még valami, amit szeretnél megtanulni?
Nagyon szívesen tanulok. Nyilván, ha az ember dolgozik és meg vannak a napi rutin feladatai, örül, ha munka mellett nem kell semmit sem csinálnia. Én nagyon sokat olvasok. Leginkább ilyen módon képezem magam, hiszen a tévézéshez fontos, hogy az ember olvasson, mert a szókincse attól fejlődik leginkább. Abszolút el tudom képzelni, hogy a jövőben tanuljak v