Aranyérmet szerzett a BMF hallgatója a heidenheimi világkupán Közoktatás
Edupress

Aranyérmet szerzett a BMF hallgatója a heidenheimi világkupán

Rédli András, a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Keleti Károly Gazdasági Karának hallgatója aranyérmes lett a világ legrangosabb férfi párbajtőr világkupáján március 28-án, Heidenheimben. A 198 induló közül az elődöntőt csapattársával, Boczkó Gáborral vívta meg, ahol 15:13-ra diadalmaskodott. A döntőt végül a német Fiedler Jörg ellen vívta, a győzelemmel pedig neve felkerül Heidenheimben arra az emléktáblára, amelyet 1953 óta a világkupa nyertesek nevei díszítenek.

Rédli András elmondta, honfitársát volt a legnehezebb leküzdenie, különös idegállapot kellett hozzá, hiszen Boczkó csapattársa és barátja is egyben. Végül a döntőt a német Fiedler Jörg ellen vívta és 9:8 arányú győzelmet aratva aranyérmet szerzett. Rédli a két korábbi világkupa-harmadik hely után először léphetett a dobogó tetejére. A 2007-es universiade-győztes, 22 éves sport kiválóság Tapolcán kezdett vívni Eitner Kinga nevelő edző tanítványaként, jelenlegi mestere pedig Udvarhelyi Gábor.

Az aranyérem megszerzése mellett a BMF hallgatójának neve felkerül Heidenheimben arra az emléktáblára, amelyet 1953 óta a világkupa nyerteseinek nevei díszítenek. Ezzel Kulcsár Győző, Kolczonay Ernő, majd a 2008-as győztes Imre Géza után 2009-ben Rédli András neve is olvasható lesz a "halhatatlanok" listáján.

(www.edupress.hu)
Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?