2009. április. 07. 23:56 Eduline Utolsó frissítés: 2009. április. 08. 06:53 Közoktatás

Semmit sem ér a foglalkoztatást elősegítő képzés

A felnőttek tanulásba való visszatérését szolgáló brit program ablakon kidobott pénz – állítják a szakértők.

Közel egymillió angol fontot pazarolnak el a britek évente arra, hogy elősegítsék a felnőtt lakosság tanulásba való visszatérését – állítja Anna Vignoles professzor, a London Egyetemhez tartozó Oktatási Intézettől. „A tanóráknak azonban igazán csak akkor van értelmük, ha a gyermekévek alatt veszünk részt rajtuk” – mondta a vezető szakértő, aki szerint az alacsony képzettségűek nagy része sikertelenül próbálja tovább- vagy átképezni magát.

 

Csak a 2006/2007-es tanévben 995 millió fontot költött a kormány az alapvető készségek fejlesztésére, és azóta is milliókat pumpál a felnőttek alaptudásának javításába, hogy a nem foglalkoztatottakat – melynek számottevő hányada igen-igen korlátozott képességekkel rendelkezik az írásbeli szövegek használatában – munkához segítse. A miniszterek ragaszkodnak álláspontjukhoz, miszerint ez létfontosságú ahhoz, hogy a gazdasági válságban az inaktívak munkához jussanak, hozzájárulva Nagy Britannia gazdasági versenyképességének fellendítéséhez.

 

„Köztudott, hogy az egyéni alapképességek szintje határozza meg a jövedelemszintet, ám a kutatások azt mutatják, hogy ezekre leginkább csak a gyermekévek alatt lehet szert tenni. A felnőttek fejlesztését szolgáló intézkedések és a képesítések nagyrészt hatástalanok.”

 

Vignoles professzor szerint az érintettek általában a mindössze 20 órás rövid képzésprogramokon vesznek részt szívesen, ám az itt szerezhető tudással még nem megy sokra a gazdaság. Ehhez ugyanis intenzív, 100-150 órás készségfejlesztő képzések szükségesek, melyek azonban ennél is költségesebbek.

 

„Az alapvető képességek oktatása növelheti a munkaerő piaci esélyeket, de hogy a gazdasági versenyképességet nem lendítik fel, az biztos” - mondta a szakértő.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.