Diákkedvezményekkel kezeli a válságot a Sziget Közoktatás
Eduline

Diákkedvezményekkel kezeli a válságot a Sziget

Összevont színpadokkal, drágább jegyekkel, ugyanakkor jelentős diákkedvezményekkel próbálnak a válság ellen küzdeni a Sziget fesztivál szervezői - írja pénteken a Világgazdaság.

koncert

Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója attól tart, hogy a megváltozott gazdasági körülmények miatt tizedével csökkenhetnek a szponzori bevételeik. Jelezte: emiatt - bár több éve nem tették - ismét állami támogatáshoz folyamodnak; a Miniszterelnöki Hivatalhoz benyújtott kérelmükben 130 millió forintos segítséget kérnek. Közölte, azzal számolnak, hogy idén kevesebb hazai látogató megy ki a Szigetre, ezért komolyabb külföldi reklámkampányba kezdenek.

 A tavalyi 8 ezer forintos jegyárat 10 ezer forintra emelik, ugyanakkor a magyar felsőoktatásban tanulóknak speciális akciót hirdetnek. Eszerint ha a diákok legfeljebb 50 fős csoportokba szerveződnek, akkor tagjaik akkora kedvezménnyel vehetik meg a jegyet, ahány fős a társaság; így akár fél áron is bejuthatnak nyáron a Szigetre.

forrás: MTI

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.