Az idén 25 éves Gór Nagy Mária Színitanoda padjait számos ma már ismert színésztehetség koptatta. Az egykori növendékek - többek között: Farkasházy Réka, Kapócs Zsóka, Ábel Anita, Király Viktor, Xantus Barbara, Valkó Eszter, Miller Zoltán, Janza Kata, Brunner Márta, Fridel Fruzsina, Kárász Zénó, Deutsch Anita, Ulmann Mónika, László Boldizsár, Növényi Norbert, Márton Csaba, LL Junior - nem mindennapi bulival ünneplik majd a jubileumot és az iskola alapítóját, Gór Nagy Máriát, akivel a tanoda történetéről és sikerének titkáról beszélgettünk:

Hogy kezdődött a Tanoda története?

Az iskola 1984. január 4-én alakult, de az öltet már sokkal korábban megszületett. Engem már fiatal korom óta foglalkoztatott az, hogy szükség lenne valami más fajta iskolai közösségre, amely kötetlenebb és emberszabásúbb, ahol a tanár és a diák között partnerkapcsolat jöhet létre, ami a bizalmon alapul. Hogy ne csak a munkában legyenek partnerek, hanem vonják be egymást a magánéletükbe is. Ez azért fontos, hogy kialakuljon az a viszony, amelyben a diák nem szégyell bármely problémájával a tanárhoz fordulni. Ahogy Mensáros László mondta – aki egyébként mellettem állt az alakulás időszakában – Hiszen mi tanárok is tanulunk a diákoktól. Tehát mi abszolút egyenrangú partnerekként tekintünk a diákjainkra.

Ebben rejlik az iskola töretlen sikerének titka?

Ez lehet az egyik ok, a másik pedig az, hogy sohasem csapjuk be a tanulóinkat. Nem ígérjük nekik, hogy mindenáron nagy művészek és színészek lesznek, hiszen akik nálunk végeztek azok között van operatőr, producer, filmrendező, de üzletember, pszichológus és logopédus is. Ők mind úgy érzik, hogy kaptak valamit az iskolától, amivel ők többek lettek, és emiatt szívesen gondolnak ránk, szívesen jönnek vissza, vagy akár mai napig felhívnak, ha bármi problémájuk van, vagy ha nincs, akkor csak úgy. 

Mennyiben más nálatok az oktatás, mint a Színművészeti Egyetemen?

Van egy fajta rend, kötelező órák nálunk is vannak, de emellett nálunk vannak személyiségfejlesztő, beszélgetős órák. Ezek nincsenek benne a tantervbe, de szánunk egymásra időt a tanításon kívül is. 

Milyen képesítést kapnak a végzősök?

OKJ Színész II. oklevelet kapnak. De úgy tűnik, hogy nem ez dönti el azt, hogy ki milyen színész lesz, mert tavaly előtt kellett egy felmérést csinálnunk az Oktatási Minisztérium felhívására, ahol 80 %-os volt a nálunk végzettek foglalkoztatottsága. Reméljük, hogy ez továbbra is így marad. Én úgy szoktam mondani, hogy mi dzsungelharcosokat nevelünk, tehát azt szeretnénk, hogy a diákok több lábon álljanak. Nem biztos, hogy az a perspektíva, hogy mindenáron elszerződni társulati tagnak, hanem tessék egy kicsit kreatívabbnak lenni, mert van egy csomó lehetőség, önálló társulat, alternatív színház, tehát mindenhol ott kell lenni.

Milyen a presztízse a szakmában az okleveleteknek?

Úgy veszem észre, hogy pozitív. Gyakran castingolnak nálunk filmesek, színházban is dolgoznak a gyerekek, komoly szakmai fesztiválokon veszünk részt, van egy mozgástagozatunk, és sok helyre hívnak bennünket, nem csak Magyarországon, de a határainkon túlról is. Tehát én azt gondolom, hogy jó a renoménk – bár lehet, hogy a hátunk mögött nem ezt mondják rólunk.

Változott a színészképzés az elmúlt 25 évben?

A törvények állandóan változnak, bár amióta világ a világ, a színészképzés azon alapul, hogy technikát oktatnak, hiszen tehetséget adni nem lehet. Technikai trükköket, koncentrációskészséget lehet elsajátítani, önbizalmat lehet szerezni. Abszolút megpróbálunk lépést tartani a világ változásával és a gyerekeket arra neveljük, hogy minél nyitottabbak legyenek és ne csak a színészetben gondolkodjanak, mint jövőképben, hanem lássanak világot, nyissák ki a szemüket, hogy minél többet profitáljanak abból, amit nálunk tanulnak. Persze a világ változásával bizonyos értelemben módosultak a kifejezőeszközök, de a már említett mozgásszínház pont erről szól. 

Mi a te feladatod az iskolában?

A felvételiken ott vagyok, de azt nem mondanám konkrétan, hogy tanítok. Ez egyfajta foglalkozás, amit én csinálok a gyerekekkel. Gyakorlatokat végzek velük, főleg a koncentráció erősítésére, a gátlások leküzdésére szolgáló feladatokat csinálunk, de én nem vagyok mesterségtanár. Életemben egyszer rendeztem színházat, köszönöm többet nem szeretnék, így én nem tartozom a rendező-tanárok közé.

Rögtön meglátod, ha valaki tehetséges?

Nem tagadom, hogy ez egy szubjektív dolog. Minden szubjektív, ez a szakma meg pláne. A felvételi nagyon csalóka. Nem lehet az alapján a pár perc alapján eldönteni, hogy az illető pillanatnyilag jól diszponált-e és később hogy illeszkedik majd be a közösségbe. Persze a teljes alkalmatlanságot ki lehet szűrni.

Hányan jelentkeznek hozzátok évente, és hány fő kerül be az iskolába?

300 körüli a jelentkező szám, bár ez változhat, van a mikor több. Általában egy vagy két 10-14 fős osztályt indítunk, attól függően, hogy mennyien felelnek meg a felvételin. Előfordul, hogy több tehetséggyanús diákot veszünk fel, akik aztán lemorzsolódnak. Vagy maguktól szelektálódnak, vagy a rostákon esnek ki, mert ilyen is van nálunk természetesen, mint minden művészeti iskolában. 

Ajánlanád a mai fiataloknak a színész mesterséget?

Sokan temetik a színészetet, mint szakmát. Bár nem csak ezt, hanem más szakmákat is. Nagyon nem szeretnék ma fiatal lenni, mert állandóan azt hallanám a médiából, hogy nincs rájuk szükség. De hát ez nem igaz, hiszen a fiataloké a jövő. Ha mondjuk lesz 5 évig színész valaki, aztán ez ad neki egy olyan lehetőséget, hogy továbblépjen, és ebből profitáljon, az nagyszerű dolog. Én a megszállottaknak ajánlom leginkább ezt a pályát, akik teljesen elkötelezettek, mint én voltam valaha. Aki úgy gondolja, hogy most hipp-hopp ismert leszek, az menjen inkább celebnek.