Zárolták a felsőoktatási költségvetés egy részét Közoktatás
Edupress

Zárolták a felsőoktatási költségvetés egy részét

2,7 milliárd forintot zároltak a felsőoktatásra szánt központi költségvetésből a gazdasági válság miatt - tudta meg a Hírszerző. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szerint a támogatásmegvonás arányosan érinti az egyetemeket és főiskolákat, a Hírszerző információi szerint a forráskiesés szempontrendszere azonban nem teljesen egyértelmű, a pécsi és szegedi egyetem esetében ugyanis aránytalanul magas a támogatáskiesés.

Az elvileg ideiglenes jellegű zárolásra a kormány január 13-án szólította fel a különböző tárcákat, amelyeknek eltérő összeget kellett zárolniuk a költségvetésből. A Hírszerző információi szerint az OKM-nek 7,1 milliárd forintos összeget kellett elkülönítenie, amelyből 2,7 milliárd érinti a felsőoktatást.

Az intézményvezetők Hiller István oktatási és kulturális minisztertől az utóbbi napokban kaptak levelet, amelyben a tárca felhívja figyelmüket, hogy az idei évben egyelőre kisebb támogatási összeggel kalkulálhatnak, mint ahogy arra eredetileg számíthattak. Az OKM tájékoztatása szerint a zárolt összeg minden intézményt a költségvetési támogatásával arányosan érint.

A Hírszerző információi szerint azonban a forrásmegvonás oroszlánrészét a pécsi és szegedi egyetemnek kell viselnie, a Pécsi Tudományegyetem idén majdnem egymilliárd forinttal kevesebb támogatási összegből gazdálkodhat, mint az előző évben. Ez az intézményi illetékesek szerint aránytalanul magas kiesés, miközben egyes intézmények jól jártak a döntéssel. A Hírszerző információi szerint külön indoklást a zárolás tényén kívül az intézmények nem kaptak.

A tárca szerint az nem meglepő, hogy az összegek eltérnek, hiszen a támogatások nagysága is más és más, így nem lehet beszélni arról, hogy vesztes és győztes egyetemek, főiskolák lennének.

A zárolást a tárca az év második felében felülvizsgálja, így elképzelhető, hogy az intézmények végül megkapják az eredetileg megállapított támogatási összeget, a Hírszerző által megkérdezett gazdasági vezetők azonban úgy nyilatkoztak: nem lepődnének meg, ha ezeknek az összegeknek végleg búcsút kellene mondaniuk az intézményeknek.(Forrás: Hírszerző)

(www.edupress.hu)
„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.