2009. január. 21. 22:16
Eduline
Utolsó frissítés: 2009. január. 21. 22:22
Közoktatás
Digitális táblák használata
Már a gyakorlatban vizsgáznak a digitális táblaként ismert multimédiás taneszközök, amelyek alkalmazása a régi tanári szakmai fogások újragondolásán túl új módszertani kérdések megválaszolását is szükségessé teszi.
Első pillantásra nem lepődne meg túlságosan egy néhány évtizeddel ezelőttről a mába csöppent tanár, ha egy digitális táblával kerülne szembe. Hogy írni, rajzolni lehet a táblára, az természetes, legfeljebb annyi a különbség, hogy ezen akár ujjal is lehet színes vonalakat húzni. Hogy mozgóképek jelenhetnek meg rajta, az sem nagy szenzáció a jó öreg filmvetítő vagy fiatalabb társa, a videoprojektor után. Az előre elkészített magyarázó szövegek megjelenítése sem újdonság, hiszen az átlátszó fóliával működő írásvetítőt már évtizedekkel ezelőtt is alkalmazták, a tanulók elé tárt térkép vagy szemléltető ábra pedig egyenesen évszázados hagyomány. Legfeljebb az szorulna magyarázatra, hogy ha óra közben tisztázni, pontosítani kell valamit, akkor az interneten kereshető meg a gyors válasz.
Egész másféle párhuzamot vonhatnak a mai diákok: multimédiás, érintőképernyős, hálózatba köthető számítógépként, afféle nagyra nőtt iPodként tekinthetnek az eszközre. Merthogy a digitális tábla nem éppen találó elnevezés; olyan, mintha valaki színes képernyőként emlegetné a sokoldalúan használható számítógépét. Magán az interaktív táblán kívül egy számítógép és egy vetítő is kell ahhoz, hogy a rendszer működjön. Ez okozhatta azt a ritka félreértést is, amelyet Őri Róbert, a táblák legnagyobb forgalmazója, az LSK Hungária Kft. ügyvezetője idézett fel a HVG-nek: egy vidéki iskolából reklamáltak, mert felakasztották a táblát a falra, de nem tudtak írni rá. Arra viszont több példa is akad – bár pontos adatok nincsenek –, hogy tájékozatlanság vagy érdektelenség miatt az iskolák raktárában porosodnak olyan táblák, amelyeket egy nagyjából öt évvel ezelőtti lendületben, muszájból elköltött pályázati pénzek felhasználásával szereztek be. Őri szerint ott használják a legnagyobb lelkesedéssel ezeket az eszközöket, ahol saját erőből – az iskola alapítványa segítségével vagy a szülők gyűjtéséből – vették meg őket.
A gyerekek lelkesedésével kevesebb a gond. A mai fiatalok vizuálisabb beállítottságúak – mondta a HVG-nek Antalné Szabó Ágnes, az ELTE bölcsészkarán nemrég alapított szakmódszertani (a bölcsésztanár-képzést összefogó és támogató) központ vezetője. A hallgatók gyakorlóiskolai tapasztalatai szerint a digitális tábla használata olyan osztályokban is véget vet a rendetlenkedésnek, ahol egyébként gondot okozott a fegyelmezés. A bölcsészkaron persze nem fegyelmezőeszközként használják a digitális táblát. Fontos lenne, hogy minden végzős a használatához szükséges tudással felvértezve hagyja el az egyetemet, de ehhez Antalné szerint a mostani három darabnak a sokszorosára lenne szükség.
A kereskedők esetenként a már végzett tanárok ilyen irányú továbbképzését is magukra vállalják. Az LSK-nál például a tábla árában csak a berendezés használatához szükséges alapvető felvilágosítás van benne, de a cég szervez pár órás képzést is. Az Informatikai Szaktanárok Egyesületével közösen nemrég rendeztek tanfolyamot azoknak a pedagógusoknak, akik sok kollégájuknak adhatják tovább a technikai ismereteket.
A digitális táblák elterjedése persze pénzkérdés is, bár a fél évtizeddel ezelőtti bevezetés idején általános 1 millióval szemben ma már 300-400 ezer forintért is megbízható digitális táblák kaphatóak – mondta Őri. A budapesti Radnóti Gimnázium angol–magyar szakos tanára, Schiller Mariann mindenesetre nem találkozott még olyan digitális táblával, amelyet a fenntartója vett volna meg az iskolának, a beszerzés útja rendszerint pályázat.
A felkészüléstől persze a digitális tábla sem kíméli meg a pedagógust – hacsak nem éri be az egyre nagyobb választékban kapható, gombnyomásra indítható kész digitális tananyagokkal. Ha például Schiller a nyelvórán mondatokat szeretne összerakatni a diákokkal, a felhasználandó szavakat előre be kell írnia. Mivel számítógépről van szó, a tábla tartalmát el is lehet menteni. Ha a magyarázat közben kicsengetnek, változatlan formában minden átvihető a következő órára. Ha pedig a tanár úgy érzi, hogy jól sikerült a szemléltetés, elteheti magának a következő alkalomra.
Az viszont még a jövő zenéje, amit Nánássyné Kiss Edina, az LSK pedagógusokat felkészítő munkatársa vázolt a HVG-nek. Ha minden diák külön számítógéppel – vagy legalább kis feleltetőgéppel – csatlakozna a digitális táblához, akkor a tanár egy-két jól megválasztott kérdéssel már óra közben felmérhetné, hányan értették meg a magyarázatot. Ha pedig az összesített eredmény helyett egyenként értékel a gép, akkor a teszt jellegű röpdolgozatok javításával sem kell bajlódni. A valóság azonban az, hogy minden tanuló előtt egyelőre aligha van külön komputer az osztálytermekben, legfeljebb az iskola számítástechnikai szobájában – mondta Schiller, hozzátéve, hogy a tanár-diák kommunikáció személytelenné válása viszont újabb kérdéseket vetne föl.
Akadhat tanár, aki attól is tart, hogy óra közben kellemetlen helyzetbe kerül a digitális kütyükön nevelkedett fiatalság előtt, ha nem kezeli elég ügyesen a digitális táblát. Erre Nánássynénak bevált patentja van: ilyenkor érdemes megkérni a legnagyobb hangú diákot, hogy segítsen – ez többnyire hasznos fegyelmezőeszköznek is bizonyul.
A digitális táblához való szoftver továbbfejlesztéséhez egyébként a magyar pedagógusok is hozzájárultak. Az ő kérésükre lett letakarható, majd a magyarázat megfelelő pontján – mintha vásznat húznának el előle – bemutatható a képek egy része, s lehet a korábbinál egyszerűbben egymás mellé rakni és külön kezelni két szövegoldalt. Az pedig a magyar matematikaoktatás igényességének bizonyítéka, hogy mintegy hungarikumként vált világszerte a Smart márkanevű táblák tartozékává az, amire máshol eddig nem volt szükség a geometriaórákon: a virtuális körző.
forrás: HVG
Egész másféle párhuzamot vonhatnak a mai diákok: multimédiás, érintőképernyős, hálózatba köthető számítógépként, afféle nagyra nőtt iPodként tekinthetnek az eszközre. Merthogy a digitális tábla nem éppen találó elnevezés; olyan, mintha valaki színes képernyőként emlegetné a sokoldalúan használható számítógépét. Magán az interaktív táblán kívül egy számítógép és egy vetítő is kell ahhoz, hogy a rendszer működjön. Ez okozhatta azt a ritka félreértést is, amelyet Őri Róbert, a táblák legnagyobb forgalmazója, az LSK Hungária Kft. ügyvezetője idézett fel a HVG-nek: egy vidéki iskolából reklamáltak, mert felakasztották a táblát a falra, de nem tudtak írni rá. Arra viszont több példa is akad – bár pontos adatok nincsenek –, hogy tájékozatlanság vagy érdektelenség miatt az iskolák raktárában porosodnak olyan táblák, amelyeket egy nagyjából öt évvel ezelőtti lendületben, muszájból elköltött pályázati pénzek felhasználásával szereztek be. Őri szerint ott használják a legnagyobb lelkesedéssel ezeket az eszközöket, ahol saját erőből – az iskola alapítványa segítségével vagy a szülők gyűjtéséből – vették meg őket.
A gyerekek lelkesedésével kevesebb a gond. A mai fiatalok vizuálisabb beállítottságúak – mondta a HVG-nek Antalné Szabó Ágnes, az ELTE bölcsészkarán nemrég alapított szakmódszertani (a bölcsésztanár-képzést összefogó és támogató) központ vezetője. A hallgatók gyakorlóiskolai tapasztalatai szerint a digitális tábla használata olyan osztályokban is véget vet a rendetlenkedésnek, ahol egyébként gondot okozott a fegyelmezés. A bölcsészkaron persze nem fegyelmezőeszközként használják a digitális táblát. Fontos lenne, hogy minden végzős a használatához szükséges tudással felvértezve hagyja el az egyetemet, de ehhez Antalné szerint a mostani három darabnak a sokszorosára lenne szükség.
A kereskedők esetenként a már végzett tanárok ilyen irányú továbbképzését is magukra vállalják. Az LSK-nál például a tábla árában csak a berendezés használatához szükséges alapvető felvilágosítás van benne, de a cég szervez pár órás képzést is. Az Informatikai Szaktanárok Egyesületével közösen nemrég rendeztek tanfolyamot azoknak a pedagógusoknak, akik sok kollégájuknak adhatják tovább a technikai ismereteket.
A digitális táblák elterjedése persze pénzkérdés is, bár a fél évtizeddel ezelőtti bevezetés idején általános 1 millióval szemben ma már 300-400 ezer forintért is megbízható digitális táblák kaphatóak – mondta Őri. A budapesti Radnóti Gimnázium angol–magyar szakos tanára, Schiller Mariann mindenesetre nem találkozott még olyan digitális táblával, amelyet a fenntartója vett volna meg az iskolának, a beszerzés útja rendszerint pályázat.
[[ Oldaltörés: a cikk 2. része ]]
A hagyományos szemléltetőeszközökhöz képest Antalné és Schiller azt tartja a digitális tábla egyik fő előnyének, hogy nem kell többféle technikai berendezést, térképet a szertárból az osztályba cipelni. Művészettörténet-órán például nehéz ügy volt többkilónyi albumot bevinni az osztályba, padsoronként szétosztani, aztán a diákok rendszerint úgyis máshová lapoztak, nem a tanárra figyeltek. Most mindenki ugyanazt a képet látja, ráadásul a táblán akár bele lehet rajzolni a magyarázó vonalakat egy barokk festménybe vagy egymásra lehet úsztatni egy reneszánsz és egy barokk templom képét, így illusztrálva a különbségeket. A természetfilmet nemcsak megállítani lehet, hanem ki is vágható, át is rajzolható, fel is nagyítható bármelyik képe. Az internetkapcsolat révén pedig konzervszövegek helyett aktuális eseményekkel lehet feldobni a tanítást: a tanárnő tanúja volt olyan angolórának, amelyen a tavalyi amerikai elnökválasztás után Barack Obama pár órával korábbi beszéde volt a fordítás – megállítható, visszajátszható – tárgya.A felkészüléstől persze a digitális tábla sem kíméli meg a pedagógust – hacsak nem éri be az egyre nagyobb választékban kapható, gombnyomásra indítható kész digitális tananyagokkal. Ha például Schiller a nyelvórán mondatokat szeretne összerakatni a diákokkal, a felhasználandó szavakat előre be kell írnia. Mivel számítógépről van szó, a tábla tartalmát el is lehet menteni. Ha a magyarázat közben kicsengetnek, változatlan formában minden átvihető a következő órára. Ha pedig a tanár úgy érzi, hogy jól sikerült a szemléltetés, elteheti magának a következő alkalomra.
Az viszont még a jövő zenéje, amit Nánássyné Kiss Edina, az LSK pedagógusokat felkészítő munkatársa vázolt a HVG-nek. Ha minden diák külön számítógéppel – vagy legalább kis feleltetőgéppel – csatlakozna a digitális táblához, akkor a tanár egy-két jól megválasztott kérdéssel már óra közben felmérhetné, hányan értették meg a magyarázatot. Ha pedig az összesített eredmény helyett egyenként értékel a gép, akkor a teszt jellegű röpdolgozatok javításával sem kell bajlódni. A valóság azonban az, hogy minden tanuló előtt egyelőre aligha van külön komputer az osztálytermekben, legfeljebb az iskola számítástechnikai szobájában – mondta Schiller, hozzátéve, hogy a tanár-diák kommunikáció személytelenné válása viszont újabb kérdéseket vetne föl.
Akadhat tanár, aki attól is tart, hogy óra közben kellemetlen helyzetbe kerül a digitális kütyükön nevelkedett fiatalság előtt, ha nem kezeli elég ügyesen a digitális táblát. Erre Nánássynénak bevált patentja van: ilyenkor érdemes megkérni a legnagyobb hangú diákot, hogy segítsen – ez többnyire hasznos fegyelmezőeszköznek is bizonyul.
A digitális táblához való szoftver továbbfejlesztéséhez egyébként a magyar pedagógusok is hozzájárultak. Az ő kérésükre lett letakarható, majd a magyarázat megfelelő pontján – mintha vásznat húznának el előle – bemutatható a képek egy része, s lehet a korábbinál egyszerűbben egymás mellé rakni és külön kezelni két szövegoldalt. Az pedig a magyar matematikaoktatás igényességének bizonyítéka, hogy mintegy hungarikumként vált világszerte a Smart márkanevű táblák tartozékává az, amire máshol eddig nem volt szükség a geometriaórákon: a virtuális körző.
forrás: HVG
