Számít az, ha a tanárunk csak részmunkaidős oktató?
Ahogy a felsőoktatási intézmények egyre növekvő kiadásokkal néznek szembe, úgy a tradicionális gyapjúköpenyes, pipázó, kényelmes mozgású, életét a munkájának szentelő főfoglalkozású professzorok a dodók sorsára jutnak. Napjainkban ugyanis a felsőoktatási tanárok jellemzően részmunkaidőben tanítanak – másodállásban, hogy kiegészítsék a fizetésüket, vagy tekintélyüket, illetve „szabadúszóként” – oktatói karrierjüket különböző főiskolák és egyetemek óráiból tákolva össze.
Bizonyos mennyiségű diák valóban profitál a „fapados” oktatókból, már csak azért is, mert gyakran jóval gyakorlatibb, naprakész oktatásban részesülnek, de adott egy figyelemre méltó bizonysága annak, hogy az ilyen szakemberek – közülük legtöbben doktori cím híján – legyengítik az osztályokat és elősegítik a jegyek inflációját – írja az U.S.News.
Annak ellenére, hogy az utóbbi időben fellendültek a beiratkozások és emelkedett a tandíj, egyes főiskolák és egyetemek csendben megteltek többségében pályakezdő, részmunkaidős, rövid szerződésű tanárokkal, akiket előszeretettel neveztek „vendégtanárnak”, „külsős oktatónak”, vagy éppen „megbízott előadónak” – olyan szakemberek helyett, akiknek esélyük lenne a teljes munkaidőben történő foglalkoztatottságra és hivatás-szerű tanításra.
Mindez tömérdek megtakarítással jár a tanintézetek számára. Egy friss amerikai tanulmány szerint a hagyományos professzorok átlagban a három-kredites kurzusonként minden juttatással együtt 8000 dollárt keresnek, míg a részmunkaidős kollégáik, akik egy vagy két kurzust vállalnak, 1800-at. Nem csak az óradíjuk alacsonyabb, hanem kimaradnak azokból a juttatásokból és támogatásokból, amit a „hivatásos” tanárok kapnak.
Úgy tűnik, hogy nyugaton, a gyorsan növekvő iskolák többsége mindent egybevéve eltekint az egyetemi oktatók kinevezésétől. A Western Governors University szerint a Ph.D. végzettséggel még nem rendelkező szakemberek átlagban jobb munkát végeznek, mert motiváltabbak és a tanulókat számítógépesített formában konzultálják. Valamint annak a szabadsága, hogy elbocsáthatják azon alkalmazottakat, akiknek a diákjai megbuknak, javítja az oktatás minőségét – mondta Robert Mendenhall, a WGU igazgatója. Persze a tradicionális egyetemek inkább azon az állásponton vannak, hogy a nebulók számára az a jobb, ha egyetemi tanár tartja az órát.
A Texas Woman's University igazgatója, Kay Clayton szerint az utóbbi öt évben a négy százalékpontról 44-re emelt részmunkaidősök aránya diákjai hasznára válhat. Például az, hogy a másodállásban alkalmazott nevelők kurzusonként 3 ezer dollárba kerülnek, mindössze 6.500 dolláron tartotta az éves tandíjat, és jobb tanárokat rakott eléjük. „Ezek kézzelfogható előnyök a tanulónk számára, mivel a hivatásukat főállásban gyakorló szakemberek rengeteg tapasztalatot adnak át” – mondta.
Tény, egy tanulmány szerint bizonyos – különösen a műszaki, pszichológiai, építészeti, pénzügyi – területeken a tanulók, akiket részmunkaidős oktatók tanítanak a professzionális szint miatt, sokkal jobban teljesítenek, és több órát is vesznek az adott tárgyból, míg egy másik tanulmány, többel összhangban, úgy látja, hogy az alaptantárgyakat – történelmet, elméleti tudományokat – tanító egyetemi tanárok diákjai valószínűbb, hogy kiesnek a sorból.
Eme nyugtalanító kutatás ellenére kiderült, hogy az angol nyelv és irodalom tanárok több mint fele inkább nem áll fel a szamárlétrára. Ráadásul, nem egy egyetemi tanár panaszkodik arra, hogy a legtöbb tanintézet már csak minimális juttatást, kiszámíthatóságot, és fizetést kínál, így elkerülhetetlen az, hogy a tanulóik alulteljesítsenek.
Mióta számos iskolában figyelembe veszik a diákok értékelését, Lila Harper, Ph.D.-s irodalmár, aki írásművészetet és irodalmat tanít a Central Washington University-n, úgy látja, hogy már egyszerűbben osztályoz, mint ahogyan szeretne, és kerüli a vitára okot adó témákat. „Fokozatosan aláássuk a felsőoktatási diplomák értékét” – adott hangot félelmének.
Harper, aki egyébként teljes munkaidőben foglalkoztatott adjunktus, egyik kurzusán Thomas Mann Halál Velencében című regényével foglalkozott, ám egy tanuló vallásos alapokra hivatkozva kifogásolta az órát. (A főszereplő egy érett író, aki egy fiatal fiú iránti váratlan fellobbanó szenvedélyével folytat küzdelmet, ahogyan saját halandóságával, és erkölcsi kötelességével, hogy figyelmeztesse a kamaszt, meneküljön a közelgő pestis veszélye elől.) „Pótolható vagyok, ha nekik úgy tetszik, kirúgnak, tehát megpróbálok olyan témákról beszélni, amelyekbe nem lehet belekötni.”
Többszörös választás
Egy másik tanár – aki kommunikációt tanít részmunkaidőben a nem állami főiskolán, és kérte neve elhallgatását – azt részletezte, hogy szemeszterenként 6-9 kurzussal (nagyjából 2 ezer dollár egy kurzus) évi 25-30 ezer dollárt tud keresni, mely az alapvető megélhetésére elég. Így napi 12-13 órákat tanít részmunkaidőben, különböző egyetemeken, és osztályoz. „Több választásos tesztet íratok, mert nincs időm esszéket olvasgatni” – mondta. És ha egy magánkézben lévő iskola növelni szeretné a beiratkozásokat, elvárják tőle, hogy engedje át a bukdácsoló diákokat, akiket másképpen ki kéne vágnia. Úgy látja, nincs sok választása, mert szeretné, ha a következő szemeszterre is szerződése lenne.
Felzaklatja az a tény, hogy a diákok által befizetett tandíjnak milyen kis százalékát kapja meg. Noha, a mesteri képzést végzettek elvileg magasabb bért kapnak, folyton azt a választ kapja, hogy a nem állami intézményekben nincs erre pénz. Az is zavarja, hogy ennek ellenére több millió dolláros beruházásokat hajtanak végre az egyetemeken. Noha már többen tanácsolták neki, keressen valami jövedelmezőbb és biztosabb állást, az az egyszerű kifogása, hogy szeret tanítani, mert feldobják őt a diákok - ötleteikkel, lelkesedésükkel és energiájukkal. „Tudom, hogy rengetegen állnak sorba a helyemért, és ha egy egyetem megkaphat valamit olcsóbban, meg is fogja.”
