2008. november. 19. 10:13 Eduline Utolsó frissítés: 2008. november. 19. 10:12 Közoktatás

Egymilliárdba került a debreceni szuper kollégium

2008. november 18-án átadták a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum kibővített II. számú Kollégiumát. A mintegy 937 millió forint összértékű beruházás PPP-konstrukcióban valósult meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával. A felújításnak köszönhetően a kollégium jelenleg összesen 319 férőhelyet biztosít a hallgatók számára

Átadták a Debreceni Egyetem felújított II. számú Kollégiumát, a magántőkét is bevonó PPP beruházás a HUNÉP Universal Zrt. kivitelezésében valósult meg. A közel egy évig tartó átalakítási, korszerűsítési és bővítési munkálatoknak köszönhetően az Orvos- és Egészségtudományi Centrum kollégiuma – 105 db háromágyas szobával, valamint betegszobákkal, vendégszobákkal együtt – összesen 319 férőhelyet tud biztosítani a hallgatók számára.

debreceni koli

A 937 millió forint összértékű beruházás eredményeként a korszerű beléptető és térfigyelő rendszerrel ellátott épületben a kor követelményeinek megfelelően bútorozott szobák és teljes egészében felszerelt konyhák, étkezők, valamint modern közösségi helyiségek biztosítják a hallgatók kényelmét és a nyugodt tanuláshoz szükséges hátteret. Az Európai Uniós előírásoknak megfelelően a kollégiumban korszerű lépcsőlift és a mozgáskorlátozottak igényeinek megfelelő kétágyas szobák is kialakításra kerültek.

debrecen koli2

A megújult kollégiumot a korábbi megállapodásnak megfelelően a felújítást végző HUNÉP Universal Zrt. cégcsoport fogja működtetni 20 éven keresztül.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.