Design és innováció gyerekeknek Közoktatás
Edupress

Design és innováció gyerekeknek

Az általános iskolások vizuális neveléséhez nyújt segítséget szakmai anyagok és tanmenet kidolgozásával a Henkel Magyarország és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Formatervező Tanszéke, jelentette be szeptember 17-én a Henkel és a sajtótájékoztató helyszínét biztosító Bocskai István Általános Iskola igazgatója.

Tanórákon, szakköri foglalkozásokon szeretnék felhívni a fiatal diákok figyelmét arra az együttműködő felek, hogy legyenek igényesek a környezetükkel, az őket körülvevő tárgyakkal szemben, melyek alakítása rajtuk is múlik, az újító gondolatok pedig megvalósíthatók. "Ezt a szemléletmódot már az általános iskolában el kell sajátítaniuk a fiataloknak, de a dizájn és a formatervezés oktatását sem lehet csak az egyetemi tanulmányokkal elkezdeni" - mondta el dr. Szentpéteri Márton, a MOME Formatervező Tanszékének vezetője. "A dizájn nem csupán a külcsínt jelenti, a 21. század formatervezői jelentős szerepet birtokolnak a közvélemény és a közérzet formálásában is" - hangsúlyozta az egyetemi oktató.

A Henkel a '90-es évek óta támogat a társadalmi felelősségvállalás jegyében különböző kezdeményezéseket, melyek során a jövő zálogát jelentő gyermekek oktatása is jelentős szerepet kap. Évente indít más-más gyermekprogramot a vállalat, idén a Design és Innováció nevet viselő projekttel igyekszik segítséget nyújtani az általános iskolai tanároknak. A szakmai anyagokat: a brosúrát, tanmenetet és a szakirodalmi jegyzéket a MOME formatervező, design- és művészetelmélet szakos hallgatói készítették el, melyet bárki letölthet a www.henkel-smile.hu oldalról.Emellett a MOME hallgatói két helyszínen: a budapesti Bocskai István Általános Iskolában (Újbuda) és a körösladányi Tüköry Lajos Alapfokú és Művészeti Általános Iskolában bemutató órákat tartanak, rajtuk kívül pedig további három intézmény: a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények két tagiskolája (Deák Ferenc és Arany János Általános Iskolák), illetve a váci Juhász Gyula Általános Iskola számára nyújt támogatást a program megvalósításához a Henkel. A közintézmények és a nagyvállalatok hasonlóan eredményes, és a társadalom szempontjából is hasznos programjait üdvözölte dr. Bács Márton, a XI. kerületi alpolgármester.

A sajtótájékoztatónak helyet biztosító Bocskai István Általános Iskola igazgatója, Feith Bence az átélhetőbb tanulás eszméjéről beszélt a sajtótájékoztatón, melynek keretein belül a diákok interaktív formában ismerkedhetnek meg a tananyaggal, ebben pedig jelentős szerepe van a vizuális szemléltetésnek. A sajtótájékoztatóval egy időben az iskola diákjai az egyetem hallgatóinak közreműködésével vehettek részt egy olyan rajzórán, ahol saját kreativitásukat a legkülönbözőbb eszközökkel bizonyíthatták: minden kisdiák egy-egy szék elkészítésén törte a fejét.

Forrás: www.edupress.hu
Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.