Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a nyelvtanulási lehetőségek kiállítását, a Nyelvparádét szeptember 5-6-7-én, amelynek évek óta az a célja, hogy a tanulni vágyókkal megismertesse a nyelvtanulási lehetőségek sokszínű palettáját, és így a rendezvényen részt vevők megalapozott információk alapján választhassanak - többek között - nyelviskolát, külföldi nyelvtanfolyamot, nyelvkönyvet vagy nyelvvizsgát.
Az idei Nyelvparádé különlegessége a Longman Kiadóval közösen szervezett Guinness-rekord kísérlet - "A világ leghosszabb angolórája" - lesz, melynek célja az eddigi 73 órás rekord megdöntése.
Az ingyenesen látogatható rendezvény minden nap 10.00-től 18.00-ig tart nyitva. A kiállításnak az idén is a WestEnd ad otthont, ahol a regisztrált érdeklődők között sok egyéb nyeremény mellett külföldi nyelvtanfolyamot sorsolnak ki a szervezők.
Ezt követően, idén először, Miskolcon (szeptember 12-13.), Győrben (szeptember 19-20.) és Pécsett (szeptember 26-27.) is lesz konferenciával kísért Nyelvparádé, ahol a helyi érdekeltségű nyelvoktató cégek mellett a budapesti kiállításról már ismert országos szolgáltatók kínálatát is megtekinthetik a látogatók.A nyelvoktatási szakma legnagyobb hazai rendezvényén - amelyre 20-25 ezer érdeklődőt várnak - a több mint 100 kiállító között megtalálhatók magyar és külföldi nyelviskolák, nyelvi utaztató cégek, nyelvi és kulturális intézetek, távoktató és internetes nyelvoktató cégek, nyelvvizsgaközpontok, idegen nyelvű- és tankönyvkiadók, kereskedők, multimédiás oktatószoftverek és oktatási segédeszközök gyártói, forgalmazói. Ebben az évben vendégországként Spanyolország mutatkozik be a kiállításon. A rendezvény látogatói nemcsak az ország kulturális és turisztikai érdekességeivel ismerkedhetnek meg, de lehetőségük lesz választani a spanyol nyelvterület iskoláinak széles kínálatából is.
A világ leghosszabb angolórája
A Nyelvparádé egyik legérdekesebb mozzanata a Longman Kiadó által szervezett, négy napon át tartó angolóra lesz - "A világ leghosszabb angolórája” -, amelynek célja az eddigi 73 órás Guinness-világrekord megdöntése, amelyet Indiában állítottak fel 2005-ben. A rekordkísérletben 24 középiskolás és egy tanár vesz részt, akik óránként 5 perc pihenőt kapnak. A szülők és az ismerősök folyamatosan hozzák majd otthonról az ételeket-italokat, akik számára - és a folyamatosan jelen lévő orvosi stáb számára - egy külön kis sátrat biztosítanak a szervezők. A Puskás Tivadar Távközlési Technikum angolos diákjainak nem mindennapi vállalkozását a kiállításra látogatók kivetítőn át követhetik, de webkamerán keresztül is figyelhetik őket az érdeklődők a Longman Kiadó és a Nyelvparádé honlapján.
A Fészek Egyesülettel és a Baptista Szeretetszolgálattal közösen a Nyelvparádén taneszközöket is gyűjtenek a Fóti Gyermekváros lakóinak javára. A könyveket, írószereket és az egyéb tanulással kapcsolatos felajánlásokat a helyszínen várják a szervezők.
A kiállítás - amelynek fővédnöke a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete - szeptember 5-én, pénteken 10 órakor nyitja meg kapuit. A rendezvény három napon át 10.00-től 18.00-ig várja a nyelvtanulás iránt érdeklődőket a WestEnd City Center Millennium Tetőteraszán. A belépés ingyenes, a regisztrált látogatók között a szervezők fődíjként külföldi nyelvtanfolyamot sorsolnak ki.Az esemény honlapja a www.nyelvparade.hu folyamatosan aktuális információkat kínál az érdeklődőknek.
(www.edupress.hu)