A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara július 21-30. között nyolcadik alkalommal rendezi meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját, melyre idén kilenc országból, száztízen jelentkeztek.
Július végén az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján a száztíz résztvevő hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, zongora és ütőhangszerek mesterkurzusokon tökéletesíti tudását, de lehetőségük van a fiatal zenészeknek kamara és szimfonikus kurzusokon is fejleszteni magukat. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatóin túl a képzésről a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai gondoskodnak, illetve egy nemzetközi akadémiához illően, neves külföldi vendégoktatók is lesznek, akik Angliából, Japánból, Németországból, Romániából, Görögországból, Luxemburgból és Svédországból érkeznek a Debrecenbe.
A művésztanárok napközben egyénileg foglalkoznak hallgatóikkal, de este a város minden polgára számára kinyílik a kar elegáns Liszt Terme, ahol az oktatók ingyenes hangversenyekkel, koncertekkel színesítik az akadémia minden napján a város zenei életét. A képzésre jelentkezett zenészek legtehetségesebbjei, legeredményesebb növendékei pedig július 27-én, 17 órától mutatkoznak be a közönségnek. Az ismert művésztanárok az akadémia ideje alatt fellépnek a debreceni X. Cívis Korzón, illetve több színpadon is a megyében, sőt a határon túl, Szatmárnémetiben és Nagykárolyban is lesznek koncertjeik.Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának programjai az interneten is elérhetőek a www.ymsa.ini.hu weblapon.
(www.edupress.hu)