2008. július. 08. 13:00 Eduline Utolsó frissítés: 2008. július. 08. 13:03 Közoktatás

Taipei együttműködések

Stanley Kao Taipei nagykövet először látogatott Veszprémbe július 2-án, együttműködési lehetőségekről tárgyaltak a Pannon Egyetemen.

A Pannon Egyetem rektora, Dr. Rédey Ákos fogadta elsőként Veszprémben a nagykövetet és családját.  A találkozóról sajtótájékoztatón elmondta, a taiwani felsőoktatási intézményekkel kívánja szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Számos területen együttműködnek majd az intézmények: az információs technológia, biotechnológia, vagyis a mérnöki és műszaki tudományok területén lát kapcsolódási pontokat, a nagy felsőoktatási intézményekkel kezdeményez együttműködést, mely oktatócseréken, közös innovációs projekteken keresztül valósulhat meg. Ezt követően a látogatás megyei vonatkozását vázolta Talabér Márta, a közgyűlés alelnöke. Elmondta, hogy a befektetők számára számos lehetőséget kínál a térség, kiemelte az ajkai és pápai együttműködési lehetőségeket, különösen logisztika területén. Emellett régiós együttműködési lehetőségekről tárgyaltak kulturális, oktatási és idegenforgalmi területeken.

Stanley Kao fontosnak tartja a kapcsolatépítést, már öt hónapja él hazánkban, tiszteli az országot és a kultúrát, segíteni fogja az együttműködést a Pannon Egyetem és az ottani felsőoktatási intézmények között. A találkozót követően a delegáció megtekintette Veszprém és a környék nevezetességeit.

forrás: Pannon Egyetem
Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.