Diákolimpia Budapesten Közoktatás
Edupress

Diákolimpia Budapesten

Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen rendezik meg a 40. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiát július 12-e és 21-e között. Hatvannyolc ország négy-négy fős csapata, kísérőikkel együtt mintegy ötszáz vendég érkezik a versenyre.

1968-ban rendezték meg az első Nemzetközi Kémiai Diákolimpiát, amelyen Magyarország is indult - Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt. A Kémiai Diákolimpia a legszélesebb nemzetközi részvétellel zajló szakmai versengések közé tartozik. A cél nemcsak a diákok felkészültségének összemérése, hanem az is: már most kapcsolatokat építsenek a jövőben várhatóan meghatározó szerepet játszó fiatal kutatójelöltek

A versenyfeladatok ugyan a középiskolás tananyagra épülnek, ám nehézségük miatt sokszor komoly fejtörést okoznak még diplomás vegyészeknek is. A csapatok anyanyelvükön ismerhetik meg a feladatokat, amelyek a mindenkori rendező ország szakmai hagyományaira, a kémia terén elért kutatási eredményeire is rávilágítanak. A vetélkedő középiskolások az elméleti és gyakorlati feladatok összesített eredményeiért szerezhetnek arany-, ezüst- és bronzérmet.

A verseny nyitóeseménye július 13-án 10 órakor lesz a Madách Színházban, ahol fellép - többek között - Sebestyén Márta, a Baptista Harangegyüttes és Nagy Csaba tárogatóművész.Az eredményhirdetés július 20-án 15 órakor lesz az ELTE Gömbaulájában. A záró gálaműsorban M. Tóth Géza Maestro című filmjének vetítése mellett szerepel még a Four Fathers énekegyüttes és a Szabó-Ernyei duó is.A diákok megismerhetik Magyarország kultúráját, különböző tájegységeit is: Budapesten kívül Gödöllő (a diákokat itt szállásolják el), Visegrád, Eger nevezetességeit nézik meg, illetve balatoni utazás is szerepel a programban.

(www.edupress.hu)
Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.