Angliában tanulnának a középiskolások
Nem az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele elől menekülnének hazánkból, hanem meglévő nyelvtudásukat gyakorolnák külföldön a középiskolás diákok, hogy megfelelő tapasztalattal kezdhessék meg felsőfokú tanulmányaikat vagy munkahelyi gyakorlatukat. Jó hír, hogy a nyelvtudás hiánya a legtöbbeknél ennek már nem lehet akadálya, hiszen 57 százalékuk középszinten beszéli az angol nyelvet, németül a középiskolások több mint fele tanul, sokan a franciával is próbálkoznak - ezt mutatja a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) középiskolai kutatása.
Az Európai Unión belüli továbbtanulási lehetőségekről a középiskolások 25 százaléka nem rendelkezik információkkal, 64 százaléka már hallott, 11 százalékhoz eljutott a teljes körű tájékoztatás. Ha valaki nincsen tisztában az elérhető pályázatokkal, érdemes felkeresnie lány ismerőseit, illetve a jogi és a katonai irányultságú barátait, hiszen az eredmények alapján, átlagon felüli az informáltságuk a témában. A szükséges nyelvi kompetencia megszerzésére is megvan az esély, hiszen a kutatás adatai is mutatják, hogy angol, német, francia és a kicsit ritkábban választott olasz és spanyol nyelvekből is terveznek vizsgát a diákok.
(www.edupress.hu)