2008. június. 16. 14:11 Edupress Utolsó frissítés: 2008. június. 16. 15:17 Közoktatás

Nemzetközi film- és médiatudományi esemény az ELTE-n

New and Old Frames címmel tart nemzetközi film- és médiatudományi konferenciát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara (ELTE BTK) és a NECS (European Network for Cinema and Media Studies) közösen június 19. és 21. között Budapesten.

A NECS-et (European Network for Cinema and Media Studies) 2006-ban alapították filmtudománnyal foglalkozó kutatók Berlinben azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsenek a filmtudományban folyó kutatások eredményeinek megismertetésére, konferenciák, kutatási hálózatok és munkacsoportok létrehozására, valamint az európai filmtudományi együttműködés serkentésére. A NECS első konferenciáját 2007 júniusában, a bécsi egyetem Film- és Médiatudományi Tanszékén rendezték meg, ahol 22 országból több mint 100 filmtudománnyal foglalkozó kutató gyűlt össze.

Az első konferencia rendkívüli sikere arra enged következtetni, hogy a NECS a jövőben az európai filmtudomány egyik kiemelten fontos fórumává, a nemzetközi együttműködések koordinátorává válhat. Ezért is kiemelkedő fontosságú, hogy a II. NECS konferencia helyszínéül a társaság alapítói és a bécsi konferencián résztvevők Budapestet választották.

A budapesti konferenciát a NECS az ELTE BTK filmelmélet és filmtörténet szakjával közösen rendezi meg a kar Múzeum körúti kampuszán. Az angol nyelvű konferenciára Európa minden részéről közel 150 előadó érkezik. A három napos program lehetőséget ad minden érdeklődőnek, hogy betekintést nyerjen az európai filmtudomány legfontosabb műhelyeiben zajló kutatásokba, és tájékozódhasson e tudományterület legfontosabb aktuális trendjeiről.

További információ a rendezvény honlapján (http://www.necs-initiative.org/) olvasható.

(www.edupress.hu)
Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai Érettségi-felvételi Székács Linda

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai

Bár maradt az 500 pontos rendszer, a korábbi évekhez képest 2024-ben megváltozott a felsőoktatási felvételi pontszámításának összes szegmense. Kevesebbet érnek a középszintű érettségik, a többletpontokról és a pontszámításhoz szükséges érettségi tárgyakról pedig központi szabályok helyett az egyetemek dönthetnek. A diákok többsége még nem annyira látja át az új rendszert, ezért mi is segítünk azt megérteni.