Hogyan győzhető le a vizsgadrukk?
Sorozatunk első részében pszichológus segítségével arra kerestük a választ, hogyan és mit érdemes tanulni az érettségi előtti utolsó percben. Ezúttal a vizsgadrukk legyőzésének módjairól faggattuk a szakembert. Hogyan lehet felülkerekedni a már-már kóros izgalmi állapoton? Segít-e az érettségizőn, ha a tanár – látva bénultságát – két vizsgafelelet között néhány percre kiküldi levegőzni?
Elmondása szerint a legtöbb diákot arra ösztönzi, hogy maga találja ki a számára legmegfelelőbb tanulási technikát. „Arra próbálom rávenni őket, készítsenek egy ütemtervet, hogy ne az utolsó pillanatban kapkodjanak, ezzel ugyanis kivédhetik a rájuk váró megméretés előtti stresszhatásokat” - teszi hozzá, hangsúlyozva, hogy az utolsó pillanatban – érettségi előtt pár héttel – már nem szívesen ad tanácsot, mert tapasztalatai szerint ilyenkor ez már nem hatékony.
A tanulás-módszertani oktatás a tanácsadás típusú szolgáltatás és az oktatás között húzódik – mondja. Egy átlagos képességű, komolyabb tanulási nehézséggel – például diszlexiával – nem küzdő diák esetében 8-10 órás foglalkozás után már látszik az eredmény. „Ilyenkor több héten keresztül figyelem a próbálkozásaikat, sikereiket, kudarcaikat, hogy megtalálják azokat az erősségeket, amelyekre a későbbiekben építhetnek” – magyarázza Bálint Xénia a módszertani oktatás lényegét.
„Előfordul, hogy valaki rettenetesen szorong, számonkéréskor az sem jut eszébe, amit egyébként tud. Ilyenkor a relaxáció segít” – teszi hozzá. Úgynevezett autogén tréning során speciális gyakorlatok segítségével a szorongó testileg és pszichésen ellazul. Ám ezt sem lehet két héttel az érettségi előtt „bevetni”, mert ahhoz, hogy a mélyen gyökerező szorongás oldódjon, hónapokra van szükség.
Hogyan lehet száműzni a negatív gondolatokat, amelyek a szóbeli érettségi közeledtével befészkelik magukat a diákok agyába?
Erre, és sok-sok más felmerülő kérdésre kaphattok választ a cikk folytatásában (hvg.hu Karrier rovat).
Jó tanulást!