Underground alapzenekarok a VOLT-on és a Szigeten
Két hazai underground alapvetés ad exkluzív koncertet a Sziget Szervezőiroda két idei rendezvényén. Az URH a VOLT-on és a Szigeten lép hosszú évek után újra a közönség elé, az F.O. System a soproni fesztiválon nyújt majd bizonyára feledhetetlen élményeket.
"Az URH zenéjénél semmi jobbat nem hallottam közép-európai kirándulásom alkalmával" - írta a New Musical Express tudósítója, Chris Bohn 1981. január 17-én. "Vad, felajzó zenét csinálnak, aminek hajtóereje a csodálatos, dühös gitárfutamok által csak alig-alig kordában tartott ritmus. Életerős zenéjük ugyanúgy hazavágja a hivatalosan támogatott együttesek esetlen rockját, ahogy a punk teremtett tiszta levegőt nálunk pár évvel ezelőtt."
A VOLT-on és a Szigeten tehát újra hallhatjuk az emblematikusnak számító dalokat: az Ismeretlen katonát, a Pokoli aranykort, vagy a Van-e élet a Földön című klasszikusokat és persze a többieket.
Az idei VOLT fesztiválon az URH mellett egy másik underground alapzenekart is hallhatunk. A "magyarországi dark wave első számú együttese", írja az 1986-ban alakult F.O. Systemről a Magyarock története 2. című hiánypótló mű. A csapat 1991-ben adta búcsúkoncertjét, majd 2006. február 4-én a Pecsában elevenítette fel a régi számokat, illetve ugyanebben az évben a VOLT fesztiválon lépett fel a Cult előtt, ahol július 2-án ismét exkluzív koncertet ad a zenekar.
(www.edupress.hu)