2008. május. 13. 14:55 Edupress Utolsó frissítés: 2008. május. 13. 20:48 Közoktatás

Frissült a felvi.hu oldalon elérhető kérvénytár

A regisztrációs levél kézhezvételét követően elérhető minden adatmódosításhoz, sorrendmódosításhoz, dokumentumpótláshoz szükséges adatlap. Fontos azonban, hogy a szükséges formanyomtatványok kitöltését követően aláírással kell hitelesíteni a dokumentumot, anélkül ugyanis nem érvényes a módosító, pótló kérelem.

A kérvénytárban a személyes adatok módosítására vonatkozó kérelemtől kezdve a jelentkezéshez kapcsolódó nyilatkozatok módosítására vonatkozó és sorrendmódosító kérelmen át az egy vagy több jelentkezési hely visszavonására vonatkozó kérelemig, minden megtalálható, ami a július 10-ei határidővel indokolt esetben beküldendő.

Akinek időközben teljesen elment a kedve a továbbtanulástól, vagy valamilyen más körülmény miatt inkább lemondaná idei jelentkezéseit, azt is megteheti a Kérvénytár menüpontban elérhető, aláírással hitelesített dokumentum kitöltésével. Fontos, hogy adatot módosítani, dokumentumot pótolni vagy sorrendet módosítani csak indokolt esetben kell, tehát ha valakinek nem változtak a személyes adatai, elégedett a megjelölt helyek sorrendjével és idejében csatolt minden szükséges dokumentumot, nincs teendője. A jelentkezők többsége azonban idén érettségizik, nekik igazolniuk kell az érettségi eredményeiket.

A Kérvénytár menüpontban érhetők el azok a nyilatkozatminták is, amelyek az előnyben részesítés jogcímén kérhető többletpontok igazolásához szükségesek. A további kérvények alatt letölthető az eljárási díj visszafizetéséhez szükséges nyomtatvány, ami csak akkor vehető igénybe, ha a jelentkezés során többletfizetés mutatkozott, vagy ha a jelentkező egyáltalán nem jelentkezett.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy minden kérelem csak a jelentkező aláírásával érvényes. A kérvényeket kézzel aláírva, postai úton az Oktatási Hivatalnak (1380 Budapest, Pf. 1190), vagy személyesen az Educatio Kht. Ügyfélszolgálatára (Budapest VIII. Reviczky u. 6. nyitva munkanapokon: 10-18 óráig) kell eljuttatni július 10-éig. Az elektronikus úton és/vagy aláírás nélküli kérvényeket érvénytelennek tekinti az Educatio Kht.

(www.edupress.hu)
Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai Érettségi-felvételi Székács Linda

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai

Bár maradt az 500 pontos rendszer, a korábbi évekhez képest 2024-ben megváltozott a felsőoktatási felvételi pontszámításának összes szegmense. Kevesebbet érnek a középszintű érettségik, a többletpontokról és a pontszámításhoz szükséges érettségi tárgyakról pedig központi szabályok helyett az egyetemek dönthetnek. A diákok többsége még nem annyira látja át az új rendszert, ezért mi is segítünk azt megérteni.